2014. november 4., kedd

Tornacipős nap

Nagyon szeretem a mostani, vadonatúj órarendem, mert van két kőkemény napom (kedd, szerda), meg 3 nagyon laza, ráadásul pénteken 4 órám van, 11:35-ig tart az utolsó órám. Mára már bemelegedett az épület is, már nem fázom, és mivel az igazgatónak névnapja van, kaptunk rengeteg pogácsát meg mini-mignont.

Ma a biztonság kedvéért felvettem a meleg, kapucnis NoN+ ruhám, amit nagyon-nagyon szeretek. Éjjel nyávogott nagyon a macs, és kimentem megnézni, hogy mizu, és lerúgtam a kanapé lábában az egyik lábujjam, hát annál fájdalmasabb dolog nincs a világon, ráadásul azonnal kétszeresére dagadt, de kaptam rá azonnal puszikat, az egy kicsit segített. Fájt, ezért a pöttyös harisnyámhoz felhúztam a zöld, kényelmes bársony tornacipőm, amúgy is ki akartam próbálni ezt a stílust, és nagyon tetszik, majd még kísérletezek vele.

katt

Ma bent alszunk Budapesten, csupa kaland az élet, most, hogy kevesebbet váltogatjuk a helyszínt, nagyon szeretek bemenni, és hazajönni is. Bár most leginkább arra vágyom, hogy főzzek valami nagyon finomat, süssek citromos lepényt, és New Girlt nézzek a kanapéról. Úgy egy fél éve eszembe sem jutott, de most láttam néhány cuki gifet, és elkezdett nagyon hiányozni, és legalább 2 évaddal le vagyok maradva.

2 megjegyzés:

  1. Semmiről nem maradtál le sajnos, a 3. évad nagyon rossz volt, a 4.-ről nem tudok nyilatkozni, kaszáltam.

    VálaszTörlés
  2. Johetsz dublini tanulmanyutra ha ezt a stilust jobban meg szeretned ismerni:)

    VálaszTörlés