Köszönöm a kommenteket, a leveleket, a tanácsokat, mindent, átgondolom, igyekszem megfogadni, amit tudok. És a kérdéseket is köszönöm, de nem oszthatok meg ennél több konkrét részletet, ha akarnék, vagy csak rólam volna szó, már megtettem volna, tudjátok, ismertek, rajtam sosem múlik. Jólesik kicsit ide leírni, hogy nem annyira jó most, hogy szomorkodom, és hogy el vagyok keseredve, hogy nem feltétlenül úgy van mindig, olyan egyszerűen, magától értetődően, mint a filmekben, hogy találkoztak, egymásba szerettek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. És persze úgy éreztem, a posztok hiánya is magyarázatot követel: persze túlságosan tele van most ezzel a fejem ahhoz, hogy a szokásos cukimuki mit főztem, jaj de szép a Duna-part, megint vettem valami szép színes csecsebecsét köröket fussam. De biztosan megértitek, hogy úgy érzem, szerintem érthető okokból, ennél több nem fér ide. Dióhéjban: dolgozunk az ügyön.
Pedig annyira gyönyörű idő volt ma, tisztán éreztem, ahogy tekertem haza a suliból fél 4 körül, ahogy sétáltunk délután, meg ahogy este kikötöttem a bringám a hely elé a kiállításmegnyitó és a koncert előtt, hogy mindjárt, megállíthatatlanul, visszavonhatatlanul itt a tavasz. Remélem, ezt ő is tudja. Mindenesetre a kedvem is jobb egy kicsit. Egy icipicit. Úgyhogy majd holnap, ha kialudtam magam és még szebben látom a világot, írok cukimuki bejegyzést is. És persze bárhogy lesz is, tudjátok: Ilonkát nem kell félteni, nem marad olyan helyzetben, ami nem jó neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése