2015. április 18., szombat

Should feel better

Mondjuk rá, hogy kész vagyok. Persze tudom, melyek azok a részek, amikbe bele fognak kötni, így valószínűleg a holnap délelőttöt még rászánom, és dolgozom rajta egy kicsit. Valamint van még néhány dokumentum, ami elméletileg jól nézne ki benne, de már így is 47 oldalnál tartok, pedig 20 oldalt mondtak. Nem tudom, majd holnap kitalálom még. Agyilag teljesen lenulláztam magam, beraktam egy kis Toscát (nem, nem a klasszikust, hanem Kruder&Dorfmeister kistesóját), és ennyi. Gondolkodtam rajta, hogy összeszedem magam, felülök a bicajra, keresek haverokat a városban, és szerzek egy pohár bort, de nem. Majd hétfőn meg kedden, amikor tényleg kész leszek.

Egyébként annak ellenére, hogy mindjárt vége, nincs túl jó kedvem. Remekül a homokba tudtam dugni a fejem a szakdolgozás alatt, de most, hogy hétfőn muszáj tiszta vizet önteni a pohárba, megint elkezdtem stresszelni. Beszéltünk néhányszor telefonon, és micsoda meglepetés, nem tűntek el a problémák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése