2015. április 13., hétfő

Zen

Lemondtam az esti óráimat, hogy tudjak sietni haza, és írni. De egész hétvégén írtam, és nagyon tele van a fejem, úgyhogy kitaláltam, hogy megjutalmazom magam egy kicsit. Mégpedig egy kis főzéssel, amit nagyon-nagyon szeretek, és ami nekem néha olyan, mint a meditáció. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, és mindig akkor eszem a legkiegyensúlyozottabban, és akkor szoktam a legkarcsúbb lenni, ha épp nincs pasim. Nincs, akinek nagy, laktató kajákat kell főzni, meg kenyeret kell venni (magamnak sosem veszek), vagy aki hazaesik 3 csomag csipsszel. Egész másképp vásároltam be, mint amikor ő is itt van. És már most, az egy hét alatt, mióta nem találkoztunk, sokkal szebben eszem. Minden reggel beizzítom a gyümölcscentrifugámat, és legtöbbször csak répát pakolok bele, mert a répalé a kedvencem. Reggelire egy tojásból készül a rántottám, és egy csomó zöldséget eszem mellé: isteni, ropogós uborkát, retket, meg nagyon finom paradicsomot kaptam a piacon. A suliba viszek salit, megeszem délben, és aztán, ha hazajövök, 3 körül, uzsonnázom megint valami könnyűt. Vacsira csak pár falatot, két szelet pirítóst, vagy sonkát zöldséggel, amihez épp kedvem van - no meg amit találok a hűtőben. Az édességeket három nap alatt teljesen elfelejtettem. És már most annyival könnyebbnek érzem magam. Nem súlyra, de az is szokott változni ilyenkor. 

No és a pihenés, töltődés az volt délutánra, hogy sütöttem spárgás quiche-t. Aki régóta olvas, tudja, hogy tavasszal spárgás quiche hetente készül nálam. A spárgát magában, majonézzel is imádom, ma épp az volt az ebéd. Nem bánom, hogy nincsen egész évben szezonja, de ameddig van, legszívesebben nem is ennék mást. Betolom a sütőbe, megszórom sóval, borssal, vajjal meg parmezánszirmokkal, és negyed óra múlva kész a vacsim. Vagy bedobom lobogó vízbe, csak épp, hogy ellepje, megsózom, egy evőkanál cukrot szórok mellé, belecsavarok egy fél citromot, 10 percig hagyom puhulni, és aztán simán eltüntetem mind a fél kilót egy fél tubus majonézzel. 

Na és a lényeg: délután megsütöttem. Betolni valami könnyed bossa novát, megnyitni a sokszor kipróbált receptet, méricskélni, aprítani a gyönyörű hozzávalókat, hagyni a robotgépet, hogy végezze a spejzben a piszkos munkát, szétnyomkodni a tésztát a formában, szépen elrendezgetni rajta a finomságokat, betolni a sütőbe, majd várni, hogy elkészüljön, számomra ez maga a zen. 

a kép, meg az aperol spritzek tavalyiak, de a quiche pont így néz ki most is
És a lényeg: itt a recept, bár én nagyon nagyvonalúan bánok vele, ja és mindenképp kell bele egy csomó újhagyma, a töltelékbe pedig elég két tojás, és én sajtot nem szoktam rakni bele. Iszonyú finom lett. Holnap ez lesz az ebéd. Meg a vacsora. 

A reggeli pedig répalé lesz egy tojással és rengeteg roppanós zöldséggel.


13 megjegyzés:

  1. Már annyiszor akartam spárgát csinálni, és soha nem jött össze. Egyszer a férjem rá volt indulva és hozott konzervet. Irtózatosan fás és ehetetlen volt. EZ elvette a kedvem a próbálkozástól. Hogy lehet normális spárgát venni? Piac nem jön szóba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Konzerv. :))) Pedig a piacon árulják, én idén másutt még nem láttam. Mi a baj a piaccal?

      Törlés
    2. Nem is tudtam, hogy van spárgakonzerv :O
      Most meghoztad a kedvem a spárgához <3 Épp most ültem le, hogy étrendet írok magamnak (magamnak ez sosem megy, neki is álltam inkább blogokat olvasni).

      Törlés
    3. Semmi baj a piaccal, csak nekem kb. napi 1 órám van, amit "szabadon" eltölthetek, és annyi idő alatt nem tudok megfordulni (messze van).

      Törlés
    4. spárgakonzervből maximum krémlevest jó csinálni szerintem, mert már alapból elég puha a lében ázástól

      Törlés
  2. Atyaég, de jól néz ki! Én is ilyeneket akarok reggelizni!!!!!

    Spárga - ha már van szezonja, de még nincs - az Aldiban és a Lidlben is kapható, fehér is, zöld is, néha lila is egész normális áron, én imádom! Konzervet még nem mertem megkóstolni - ezek szerint ehető? Amíg van, én is szinte kilószámra eszem és akkor csak azt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudom, sosem próbáltam a konzervet (azért raktam utána sok szmájlit, mert hihetetlenül hangzik), de ahogy kicsinap írja, valószínűleg nem ehető.

      Törlés
    2. Á, köszi, lidl van a közelben, akkor lehet megpróbálkozom.

      Törlés
    3. Apósom még házilag is csinál spárga"konzervet" télire, rengeteget (üvegbe teszi el). Szuvidál, ha jól emlékszem. Neki magától értetődő az eljárás, csodálkozott, hogy mi ezt a módszert nem ismerjük. Kicsit sem fás, amit készít. A lényeg, hogy zsenge korában és a teteje (egy aranysznyi!) legyen eltéve.

      Törlés
    4. Ja, a fotóid álomszépek! :)

      Törlés
  3. jaaaaa.... igen, figyelmetlenül olvastam.

    Biobertáék készítenek spárgaport, az krémlevesként használható, spárgaízű tényleg!

    VálaszTörlés
  4. imádom a spárgát én is, de a konzerv szerintem is ehetetlen:)
    mostmár kipróbálom ezt a quichet, köszi a tippet!

    VálaszTörlés
  5. Jujj, nalam ugyanez van, ha pasi van a hazban. Neha puffogok is :) Kenyer az nalam sincs, meg hatalmas vacsik. En nem vagyok edes szaju de a kis sajt/kolbasz/oliva bogyo/sos keksz (vagy mi)/hummusz cuccokkal a mennyekbe lehet vinni! Illetve egy kis sutos projectbe kezdtem, mert a barino adott nekem egy csodaszep konyvet mindenfele suti, kenyer variaciorol a vilag minden tajarol es elhataroztam, hogy valora valtom oket es a vilag ele tarom :) Mar csak kb 184 van hatra :D

    VálaszTörlés