Elmentünk ma bringázni a haverokkal, mi innen indultunk reggel 9-kor, nyűgös is voltam eléggé, hogy vasárnap reggel is csörög az óra. De gyorsan elkészültem, ittam kávét, csomagoltam szendvicseket, és elindultunk. A banda másik fele Kismaroson csatlakozott hozzánk, majd feltekertünk Királyrétig, onnan át Kóspallagra, ahol ejtőztünk egy sort, majd tovább. Az út nagy része emelkedő volt, én pedig először próbáltam ki a versenybicajomat hosszú távon. Hát, nem volt túl jó ötlet azonnal ilyen hosszú és nehéz tereppel indítani, nem volt jó ötlet férfi ülést venni, csak mert szép, és megy a bicajomhoz, és a bringatúra délben, 30 fokban, tűző napon, nos, az sem volt a legjobb ötlet. Mire hazaértem, annyira fájt a fenekem, hogy nem tudom elmondani, az utolsó kilométereket már kiállva tekertem le, fájt a fejem, gondolom az enyhébb fokú napszúrástól, és majd éhen haltam. De nagy nehezen hazaértem, és akkor kiderült, hogy nincsen kulcsom. A kutyán kívül pedig senki nem volt itthon, a tesóméknál sem, és senki nem vette fel a telefonját. Úgyhogy ott ültem a kapuban a földön több, mint egy órát, és próbáltam nem sírni. Persze én vagyok a szerencsétlen, mert miért nem viszek kulcsot, hát na.
Az út persze csodás volt, csak legközelebb okosabban kell csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése