2015. július 9., csütörtök

Strandolós és farkasos kalandok

Kedden eljött meglátogatni egy barátnőm a kutyájával. Az én pulim tart a nagyobb ebektől, így én elképzelhetőnek láttam, hogy nem fognak kijönni egymással, de pont az ellenkezője történt, semmi gond nem volt, sőt, a kiskutty boldogan, halkan nyüszögve mászkált egész nap a négylábú vendégünk után, szerintem szerelem volt első látásra. Csináltam ebédet, anyuékkal ettünk, de őrületes kánikula volt, így a délutánt a parton töltöttük, a fővárosi kutyus első strandolása volt ez, nagyon élvezte, meg hát mi is. Barnultunk, beszélgettünk, fürödtünk, Gabesz aludt is egy kicsit, jó volt. 

Őszintén, én nagyon szeretem a Balatont, de nem értem azokat az embereket, akik képesek órákat autózni állni az M7-esen a dugóban a hőségben, hogy egy fél napig évezhessék a siófoki szabadstrandot meg az 1200 ft-os lángost, amiért egy órát kell sorban állni. Olyan gyönyörű vízparti helyek vannak Budapesttől egy köpésre, mint például Bánk, Kisoroszi, Göd, vagy a mi kis tengerpartunk. 

Aztán este jött egy másik barátnőm, megbeszéltük az élet nagy dolgait meg ittunk fröccsöket. Már megnyitott a Nyugati, de a vonatok még mindig extrán összevissza járnak, mindkét barátnőm rendkívül sokat szívott velük, a második leányzó konkrétan nem is bírt hazamenni Gödre, hanem a férje jött el érte autóval. Jó lenne, ha összekapná magát a MÁV, mert nekem kiszámítható, flottul működő menetrend kell, nem érek rá vonatokon ücsörögni, meg várni rájuk.

Ja, és olyan is volt, hogy a két vendégem közt levittem a kutyát a partra, hogy had fürödjön ő is, mert nagyon durván melege volt, és szembejött egy óriási, nagyon rossz arcú kutya (tudom, előítéletes vagyok) tökegyedül. Én meg nem mindig kezelem jól ezeket a helyzeteket, meg a kutyám sem (gondolom, miattam, megérzi, hogy félek), vágtam egy hátraarcot, és visszamentünk a partra. És összefutottunk egy sráccal, akinek egész konkrétan egy óriás farkasa van, nem, nem farkaskutyája, farkasa. Amúgy kutya ő is, csak egy nagyon ritka fajta, szerintem ilyenek vannak a Trónok harcában is, ez itt (katt). Már dumáltunk néhányszor, és meséltem, hogy menekülőben vagyunk épp, és képzeljétek, hazakísértek minket, a farkasos srác, meg a derekamig érő farkasa, hogy ne féljünk. Vannak még lovagok. Na jó, a vizslás fiú is tutira megtette volna ezt értünk.

2 megjegyzés: