2015. augusztus 25., kedd

Dolgok

Tegnap este voltam a barátnőmmel a helyi szuper edzőteremben. Ő mindig relatíve nagydarab volt (cukrász, amúgy, nagy a kísértés), és úgy két éve sportolgat, meg odafigyel, sokat fogyott. A nyáron a Bánkitó fesztiválon elmondta, hogy neki a világon a legnagyobb vágya, hogy vékony legyen. Na és most kitalálta, hogy most kvázi célegyenesben van, mert nem kéne már olyan sokat fogynia (úgy 10-15 kilót), erősödnie kellene, és akkor olyan csinos lehetne, mint amilyenről álmodik. Mivel szerintem ez az utolsó 10 kiló a legnehezebb, én mondtam neki, még ott, a stégen fetrengve, hogy profi segítséggel szerintem ez simán menne neki. Na és most elment ebbe a terembe, kért időpontot egy személyi edzőhöz, egy fiatal csajhoz, és mivel olcsóbb fejenként, ha ketten megyünk, én is becsatlakoztam. És jó volt tegnap nagyon, nagyon aranyos az edző, lemért minket, felmérte az állóképességünket, meg hogy mit bírunk (én csináltam folyamatosan 20 fekvőtámaszt, ő kettőt tudott), és majd aszerint állít nekünk össze edzéstervet. Érdekes volt. És most járunk, hetente 2-3x fogunk (én szerintem kétszer tudok majd, meg mehet ő nélkülem is), mellette meg járunk futni, úszni, én tekerni, ki mit szokott, no meg persze okosan eszünk. El kéne kapni majd a pillanatot, amikor majd csökken a lelkesedés meg a motiváció, mert persze lesz olyan. 

Tegnap pedig voltam bevásárolni, vettem egy csomó kutyamacska-kaját, betáraztam nagyipari mennyiséget, meg vettem kaját, hogy minden nap tudjak egészséges dolgokat hozni uzsira (répát, pl). És mivel az volt közel, bementem a teszkóba. Én oda ritkán járok, de pl bort ott szoktam venni, általában azért megyek be. Már egy ideje figyelgetem ezt a Tesco finest vonalat, ami prémium kategóriás, különleges élelmiszereket takar, legalábbis a többi árujukhoz képest, és nagyon szép a csomagolásuk is. Na és tegnap vettem pár dolgot, banános kefírt, meggyes-mákos kefírt, gyümölcsös müzlit, körtés rooibos teát, és hát ahhhhh - de még ezer dolgot tudtam volna még venni. Nézzetek körül, ha arra jártok.

2 megjegyzés:

  1. Tényleg vannak a Tesco finestnek jó dolgai, rosszat még nem vettem belőle. A kedvencem a paradicsomos-mascarponés szószuk, ha nincs kedvem paradicsomszószos kajával saját magam pepecselni, akkor olyat veszek. És szokták néha a márkát akciózni 20 v. 25%-kal, olyankor nem is drágább, mint a vacakabb szemetek.

    VálaszTörlés
  2. Amire ennél a posztnál ráharaptam: nekem is az egyik nagy vágyam, hogy vékony legyek. A ducijucik csontik akarnak lenni.

    VálaszTörlés