2015. augusztus 21., péntek

Tiszta udvar, rendes ház

Talán már írtam, hogy az unokaöcsihugijaim szerint én nagyon szeretem a tisztaságot, és rengeteget takarítok. Hát, szerintem nem (illetve az ő szüleikhez képest biztosan), sőt kicsit irigylem is, akiknek ez természetesen jön, én azért elég sokat küzdök a káosszal, és nagyon nehezen tudom megtartani a rendet. Tény, hogy szerintem elég keveset vagyok itthon, és ha igen, akkor szeretném behozni a lemaradást, és szeretek dolgozni rajta, hogy otthonos legyen a lakás, és nagyon jó, egyre jobb legyen itthon lenni. Mondjuk nálam nagy terek vannak, így aránylag könnyű a dolgom, egy kis kupleráj simán elvész, de elég kinyitni egy fiókot, vagy benézni a spejzbe, hogy lebukjak.

Mindenesetre a mai program az, hogy rendet és tisztaságot teremtsek olyan helyeken, ahová viszonylag ritkán nyúlok, illetve más nem látja, csak én. Már rendet raktam a konyhaszekrényben, felsöpörtem és rendet raktam a teraszon, kidobáltam, ami felesleges ott, rendet rakok a ruhásszekrényben meg a fürdőszobapolcokon, hogy a tiszta ruhákat már szín szerint csoportosítva, gusztusosan tudjam behajtogatni. Ezt a projektet még tökéletesíteni szeretném az elkövetkezendő napokban, jó lesz úgy kezdeni az évet, hogy mindenhová jó nyúlni/nézni. 

Késő délután jön a pasim, főzni is szeretnék neki valamit, még nem találtam ki, hogy mit, de vagy csirkés, zöldséges, ananászos curryt kap üvegtésztával (mindkettőnk kedvence, de még sosem ettünk együtt), vagy sütőben sült zöldségeket kacsamellel. Illetve talán inkább curryt ma, aztán holnap majd segít zöldségeket vagdosni. Valamelyik nap, mikor bevásároltam, rájöttem, hogy itt a sütőtök szezon, vééégre. Úgyhogy a hétvégén (vagy ma?) csinálok sütőtök krémlevest, meg a hétvégén komolyan megtanulok tésztát gyúrni és töltött tésztákat csinálni (sütőtököset-ricottásat például). Ez a nyár feladata lett volna, mondjuk még van egy hetem. Ja, és még a hűtőben is rendet kell rakni. Ma vajon nyitva van bármi? 


2 megjegyzés:

  1. szerintem ma meg holnap minden nyitva van

    én is a rendrakást tűztem ki mára - de még csak pizzát sütöttem közkívánatra és az ahhoz tartozó dolgokkal foglalkoztam. tésztát csinálni nagyon könnyű, nem érdemes halogatni a megtanulását, mert tök jó dolgok készíthetők seperc alatt :)

    VálaszTörlés
  2. Amikor az embernek gyereke születik, a rend és a tisztaság egeszen mást értelmet nyer. Konkrétan képtelenség kisgyerekek mellett rendet tartani:)

    VálaszTörlés