2015. szeptember 2., szerda

Call me!

Ma reggel a pasim ottfelejtette nálam a telefonját, majd elment Budapestre dolgozni, mint aki jól végezte dolgát. Mivel ahol most dolgozik, nincs kompjúter, így nagy kérdés, hogy hogyan érjem el, hogy megbeszéljük, hogy mikor/hol találkozunk, hogyan adjam vissza a telefonját? Persze aztán feltalálta magát, és megtalálta a módját, hogy üzenjen, de hát én közben szétizgultam magam, hogy most mi lesz (ő viszont abszolút nem). Arra viszont egyáltalán nem emlékszem, hogy hogyan találkoztunk/egyeztettünk/maradtunk életben a mobiltelefonok előtti időkben? :)

Ez pedig a világ egyik legcukibb száma:

6 megjegyzés:

  1. Hát az úgy volt, hogy pl. levelet küldtünk egymásnak :).
    Az egyetemi nagy szerelmemmel nyaranta úgy tartottuk a kapcsolatot (ő a Balatonon, én meg vagy 300 km-rel odébb), hogy esténként kiballagott az utca elejére a telefonfülkéhez, én meg felhívtam. Ha épp nem állt sor a fülkénél, akkor tudtunk beszélni.
    És úgy rémlik, év közben minden nap tudtunk találkozni akkor is, ha teljesen más helyeken volt dolgunk napközben, meg nem rémlik, hogy síkidegek lettünk volna, hogy napközben nem tudjuk elérni a másikat. Most meg képes borulni minden, ha mondjuk otthon felejtem a telefonomat és külön mozgunk a feleségemmel.
    Mondjuk az már az én hülyeségem, hogy 5 év nem volt elég ahhoz, hogy fejből megtanuljam a számát. Telefonfülkében kb. 15 éve jártam utoljára.

    VálaszTörlés
  2. Igen, nekem is volt telefonfülkébe kártyám, és nem izgultunk állandóan az elérhetetlenség miatt. No és vonalas telefon otthon, munkahelyen. Tény, hogy már nem tudnék visszaszokni, eleve a mobilom is több mint telefon, van, akivel Skype chat, van, akivel Facebook messenger, van, akivel Viber, és még ott a Gmail is, amiken nap mint nap kommunikálok.

    VálaszTörlés
  3. Én azon szoktam gondolkodni, hogy hogy bírtam ki egészen másfél évvel ezelőttig olyan telefonnal, amin nem lehetett netezni...Most már nagyon hiányozna.

    VálaszTörlés
  4. És mekkora volt már, mikor a postás hozott névtelen rajongótól levelet :) Még megvannak :D Mármint a levelek :P

    VálaszTörlés
  5. offtopic, még a múltkori fehérjés témához visszautalva :)
    http://www.onegreenplanet.org/vegan-food/how-to-add-clean-protein-to-your-smoothie-without-a-powder/

    VálaszTörlés
  6. Ó, régen szerintem tök jó volt, nem volt ennyi bizonytalanság. Legalábbis én tökre élveztem és amikor bejött ez a mobilos idő, ez borított ki a leginkább, hogy nem lehetett tudni, hogy mikor mi lesz, majd telefonon megbeszéljük. És én meg nem tudtam, mikorra vállalhatok órát, akármit. Akkoriban szerintem tök jó volt, a kapualjban, amikor elváltunk, megbeszéltük, hogy kedden hatkor találkozunk a buszmegállóban és tudtuk, hogy mikor mi lesz. És az első randik után is azonnal kiderült, hogy lesz-e második, nem vártunk arra, hogy a másik jelentkezik-e.

    Én szerettem ezt a mobiltalan időszakot. Mondom úgy, hogy most megzakkannék a telefon nélkül. Sőtmitöbb, a net nélkül. És randin is van mindig 10-10 perc, amikor muszáj a telefonomat nyomkodni, mert kipróbáltam most nyáron majdnem egy hónapig, hogy nem e-maileztem, de kb 25e forintomba került az így elszalasztott munkák összessége. Az én munkámban nem tudom megtenni, hogy nem netezem, nem telefonálok. És közben rohadtul utálom magam érte, mert tök zavaró lehet ez kívülről nézve. Függő is vagyok meg rá is vagyok kényszerülve. szóval most nem lennék meg mobil nélkül, de én annyira, de annyira élveztem a régi időket <3

    VálaszTörlés