Boys who dance

A tegnapi napról annyit, hogy

• ezer év után újra színpadon álltam. Ha valaki, hát én nem izgulok, feels like home. Feltűztem mindenkinek a szalagját, és én is kaptam, tűzés közben viccességeket suttogtam a gyerekeknek, nevettük, olyan jó volt.
• aztán a műsort végigvihogtam az első sorból az igazgatónővel meg az igazgatóhelyettessel, majd sírtam az osztályom táncán. Nagyon büszke vagyok rájuk.
• elmentem az egyik osztály összeröffenésére, én ennyi puszit, ölelést és bókot sosem kaptam egy óra alatt, legalábbis nem ennyi különböző embertől. Szeretethiány esetén menjetek tanárnak.
• volt egy minitalálkozónk néhány kollégával, majd elmentünk a helyi dizsibe, ahol pont egy éve voltam utoljára ugyanebből az alkalomból. Aztán az egyik tanítványom megfogott és elvitt táncolni, én pedig újra 17 lettem (és emlékeztetnem kellett magam, hogy nem, nem annyi vagyok). 
• haza akartam menni, majd bevillant a kép, ahogy a megérkezésünkkor az egyik fiú, hogy ne kelljen sorban állni a ruhatárnál, megfogja a kabátom és elviszi, hogy ezt majd én intézem, tanárnő, de még az irányt sem tudom, amelyikbe elindult vele, ő pedig már hazament. Egy 5000 fős, teltházas diszkóban. Oké. Aztán meglett, de nem volt egyszerű, már láttam magam pólóban, szoknyában hazamenni.
• megint meg kellett állapítanom, hogy rajtam kívül senki nem jár bicajjal diszkóba.
• úgy feküdtem le aludni, hogy nem mostam le a sminkem, ami velem SOHA nem történik meg. 
• it was fun! Csak érettségizzen le mindenki.