Nem is emlékeztem már, milyen ez.
Úgy ébredni, magamtól, 8 után, hogy semmire nem emlékszem az éjszakából vagy az álmaimból, vagyis úgy aludhattam, mint a bunda. Felkelni, kinyitni az ablakot, érezni a friss, hideg, kicsi füsttel keveredő levegőt - a környéken már elindult a nap, begyújtották a kandallókat cserépkályhákat. Megsimogatni a nyújtózkodó kutyát az ablakon kihajolva, körbemenni és beengedni őt a konyhába, majd perceken keresztül ölelni, miközben teljes testtel csóválódva bújik az ölembe, majdnem felborít, ahogy guggolok mellette. Beizzítani a fűtőtesteket, kihúzni a sötétítőket, felkapcsolni a hangulatfényeket, végignézni a lakáson, nyugtázni, hogy rend van és tisztaság. Bekapcsolni a rádiót, ahol mintha egy direkt nekem szóló playlistet raktak volna össze: Morcheeba, Clean Bandit, Cake by the Ocean. Reggelit csinálni, miközben melegszik, kicsomagolni a Pillától kapott, előre hozott, szülinapi ajándékomat, kitalálni, hogy hol lesz a legjobb helye. Kipakolni a szép, színes kávékapszulákat, amiket tegnap vettem. Vaníliás szójatejet habosítani a kávémhoz, leülni a laptopom elé a konyhaasztalnál és blogolni. Nyugodtan, teljesen leeresztve, mindenféle tervek nélkül, pizsamában kezdeni a napot.
Szombat, én így szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése