2016. január 23., szombat

Balettcipőben, álruhában

Lett egy csomó kávém tegnap, nem is akármilyen társaságban szereztem be, M. Gray, mindannyiunk kedvenc kommentelője várt tegnap délután a Nyugatiban. Hogy nehogy megfagyjunk (iszonyú hideg van, nekem pedig még mindig fontosabb, hogy csinos legyek, mint hogy ne fázzak, pfff), beültünk a Balettcipőbe (amiről mindig gyönyörűséges a Trabant dal jut eszembe, hogy kalandor tendenciáááák, elénekeltem nagy közönség előtt egy párszor) dumálni meg enni, aztán még a Sugar!-ban barátkoztunk kicsit egy málnás-csokis tart fölött (ez a világon az egyik legfinomabb ízkombináció szerintem). És igen, tökéletesen megnyugodtam, hogy újra rendelkezésemre állnak a színes, koffeinnel töltött kapszulák.


A suliban pedig tegnap volt az első félév utolsó napja, amit a tökéletesen értelmetlen osztályozó értekezlettel zárunk, melyen minden osztályfőnök felolvassa, hogy az osztályából hányan, hány tantárgyból buktak, és melyik diák milyen szorgalom és magatartás jeggyel zárja a félévet, ez közben kivetítőn látszik is. Mivel nem sikerült rájönnöm, hogy milyen szempontból jelent hasznos információt a többi kollégának, hogy Nagy Pisti megbukott matematikából, magatartása jó, szorgalma pedig változó, körbekérdeztem, és kiderült, hogy a kollégák is értetlenül állnak a jelenség előtt. Ráadásul mivel közel 60 osztály van a sulinkban, ez egy eléggé időigényes tevékenység is (több órán keresztül tart), aminél így péntek délután el tudnék képzelni értelmesebb elfoglaltságot is. Úgyhogy közben az outfitem megörökítésével szórakoztattam magam (mióta egyszer lebuktam a Candy Crush Sagával, már nem merek az értekezlet alatt cukorkákat tologatni).

igen, van rajtam harisnya

11 megjegyzés:

  1. Remélem, az üres kapszulákat időnként visszaviszed, mert a kapszula az új PET palack :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig! Mondjuk az is szívás, h be kell cipelnem Budapestre, újabb indok, h kéne nekem egy Nespresso itt helyben.

      Törlés
  2. én amúgy nem értek semmit a kávékhoz, de legutóbb láttam a Rossmannban, hogy ott borzasztó sok féle ilyen kapszulát lehet kapni (legalábbis a berliniben), ott nincs ilyen, nézted már? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lidlben a múltkor találtam olyan kapszulákat, ami kompatibilis a gépemmel, de annyira rossz ízű, hogy büntetni lehet vele. Nem mindegy, h mi van a kapszulákban. A Nespresso nagyon-nagyon finom.

      Törlés
  3. Ugyanilyen órám van, csak nekem az órákat strasszkövek jelzik. Imádom <3

    VálaszTörlés
  4. az aldis kávé finom - de nem tudom, kompatibilis-e bármivel

    és akkor most Trabantot hallgatok :)

    VálaszTörlés
  5. A Nespresso minosege nem kerdes es mindenhol ugyanolyan lesz, akar Bakuban veszed akar Londonban. Mi kompresszios espressogepet hasznalunk, kavet pedig Olaszorszagban veszunk, mert itthon meg a draga kavek elmeletileg azonos, ugy ertem, hogy azonos nev, csomagolas stb. termekeinek is sokkal rosszabb a minosege.

    VálaszTörlés
  6. Nem Nagy Pistinek jó, hogy elvileg nem egy vélemény alapján alakul a magatartás és szorgalom jegye? (Ha már van ilyen, mert szerintem teljesen felesleges.) Legalábbis nekünk az ofőnk anno azt mondta, hogy az osztályozókon elvitatkozgattak ilyenekről.
    Tök érdekes, tegnap hallottam életemben először a Balettcipőről, és azóta te vagy a harmadik, aki ír róla. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elméletileg így van, de gyakorlatilag senki nem köt bele, h kinek milyen jegyeket ad az osztályfőnök.

      A Balettcipő jó kis hely, főleg, ha ki lehet ülni. Most a fűtést nem viszik épp túlzásba.

      Törlés