2016. január 21., csütörtök

January survival tactics

Nem sok függésem van, de a kávé, az kell. És az a baj a Nespressoval, hogy olyan addikciót alakít ki, hogy amikor elfogy, akkor túlélési stratégiákat kell kidolgoznom, mert a kapszulákhoz csak Budapesten tudok hozzájutni (ez mondjuk szvsz óriási faszság), például szerzek anyukáméktól (de egy idő után nekik is elfogy, meg nem akarom lerabolni a készletüket), vagy rendelek (az elég drága), vagy besöprök Budapestre (amúgy nem kéne). Pont emiatt legalább 3 havi adagot szoktam előre megvenni, hogy nehogy előfordulhasson ilyen, de most így jött ki, mert úgy volt, hogy a hét elején bemegyek Budapestre, csak másképp alakult. És persze, lehetne helyettesíteni, de igazándiból nem lehet, mert tényleg isteni finom, és olyan erős, hogy reggel megiszom egy rövidet, és yay, indul a nap, aztán még egy ebéd után, és kész. A kotyogósból reggelente rendszeresen többet kellett innom, hogy valami történjen, aztán még napközben is kellett ismételni, hogy életben maradjak, és akkor a minőségről, ízről még nem is beszéltem (can't compare). Egyébként egy csomó ismerősöm vett már Nespresso gépet, mert annyi jót hallott tőlem róla, vagy mert megkóstolta nálam - én miért nem kapok utánuk részesedést? Vagy legalább egy rossz arcú, kapucnis kapszula-dílert itt a városban?

Tegnap voltam az unokahúgommal fodrásznál, mindketten új frizurát kaptunk. Ahogy mosta a fiatal srác a haját és masszírozta a fejbőrét, a kicsi hátrahajtotta a fejét, becsukta a szemét, és mosolygott, miközben élvezte a kényeztetést, nem hittem el. 5 és fél éves, de kész nő. :) És olyan nagy kaland bárhova menni vele, igazi kis cinkostárs, jó fej. 

Egyébként nagyon nyűgös vagyok, hát ez van. El kellett kezdenem mindenféle praktikákat kitalálni, hogy kicsit jobb legyen nekem. Tegnap a reggeli rántottámhoz csináltam egy óriási adag alma-grapefruit-spenót-uborka-banán smoothie-t, utána egész nap éreztem, ahogy a vitaminok épülnek befelé. Tegnap este viszont nem bírtam elmenni edzeni (nyaffnyaff), úgyhogy helyette ma reggel 5-kor keltem, bár akkor nem tűnt olyan jó ötletnek ez az elhatározás. Ilyenkor kábé a meleg, vaníliás, gyümölcsös zabkása az egyetlen dolog, ami motivál, hogy kikeljek az ágyból, nagyon-nagyon szeretem, tökéletes reggeli így télen, úgy örülök, hogy rátaláltam. Aztán indulás előtt megláttam, hogy éjjel leesett a hó, akkor komolyan elgondolkodtam rajta, hogy hagyom ezt a napot az edzést a francba és visszafekszem aludni... Na de akkor már ott álltam kabátban, edzős cucc a kezemben, úgyhogy elindultam. 

Amúgy a héten eddig még minden nap autóval jöttem dolgozni, hideg van, és nincsen a bicajom ülésében ülésfűtés - igaz, az autómban sincsen. Az edzőteremben én voltam az első (6:15), elgondolkodtam rajta, hogy normális vagyok-e, aztán nagyon lassan kezdtek szállingózni az emberek. És persze jó volt, erős leszek és fitt, plusz itt az egész este csak nekem, hogy azt csináljak, amit akarok. 

9 megjegyzés:

  1. nekem ez a nespresso egy kicsit tultolt valami, ami annyira azert nem jo mint amennyire toljak... dehat izlesek... :)
    szerintem egy hos vagy, en 12 evesen keltem fel utoljara reggel edzeni, maig azon csodalkozom, hogy voltam ra kepes..persze, mert az uszodabol a suliba a buszon tetszett egy fiu... :D :D ja, nem is igaz, mert a nyari edzotaborokban ugy vagtak ki mint macskat...., de az mas, az nem magamtol volt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, nem tudom. lehet, de nekem bejön, h iszonyú finom kávét ihatok otthon egy gombnyomásra, és fix a minőség.

      Én nem érzem akkora áldozatnak, csak egy órával kelek korábban, mint normál esetben, letudtam az edzést, és este azt csinálok, amit akarok, plusz kurvajól érzem magam egész nap. Jó, mondjuk 5-kor, mikor csörög az óra, én is hősnek érzem magam:).

      Törlés
  2. Nekünk tschibo van. Karácsonyra kaptuk. Jó gyorsan elfogyott, pedig nagyon sok kapszulat kaptunk hozzá, ráadásul én csak néha és csak kicsit ontottem a tejembe. Viszont Zazie függő lett. Problem.

    VálaszTörlés
  3. 200 kapszula felett ingyen kiviszik :) Ez napi 1-gyel számolva kb fél éves adag, ha elfelezed valakivel, vagy 2-t iszol naponta, akkor 3 havi:) A sok rajongó közül senki sem lakik a közeledben, hogy felezzetek egy 200as rendelést?:)

    VálaszTörlés
  4. ez olyan vicces, pont tegnap jutottam arra, hogy elveimet feladva vegyek egy üveg instant kvt, egy huszárvágással megoldva a 'mégis csak kéne koffein, de hogyan és mikor' örök maceráját...
    jó messzire kerültem a kvt csak kvzóban, az élmény kedvéért hozzáállástól, de azért egy bármilyen kvfőző mellett még nem tudnék elköteleződni. :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés