2016. január 10., vasárnap

Someone new

Nem gyógyultam meg. A torkom már nem fáj, de még mindig nagyon rekedt vagyok. Az orvos azt mondta, hogy nem ír antibiotikumot, mert az a vírus ellen nem segít, sokkal szebb a torkom, mint kedden, ne türelmetlenkedjek, jó az út, meg fogok gyógyulni. Egy ilyen vírusos torokgyulladás 10-14 nap, ki kell várni a végét, nem nagyon lehet meggyorsítani, kivéve azokkal a dolgokkal, amiket már amúgy is csinálok. 

Holnaptól dolgoznom kell, majd igyekszem kímélni a hangom, de nem vagyok különösebben kétségbeesve. A doki szerint még csak MOST lesz járvány, és nincs garancia, hogy nem kapom el megint, úgyhogy kényszeresen fogok kezet mosni, meg lehet, hogy kellene nekem egy orvosi maszk. Jó, az azért nem. Várom már a holnapot, jó lesz újra emberek közt lenni meg aktivizálni magam. Szeretnék már edzeni is járni, különösen, mivel anyukám tegnap sütött francia krémest (mert megint kifejtettem neki, hogy én azokat a sütiket szeretem, amiknek alig van tésztája), basszus, iszonyú finom. Remélem, azért van olyan ruhám, ami feljön rám holnap, a mérlegre nem nagyon merek ráállni.  

Ma reggel leszedtem a karácsonyfám, idén nagyon szerettem, pedig karácsony után már hányingerem szokott lenni tőle, de most jó volt, hogy ontotta magából a szép fényt meg a hangulatot, mikor sokat voltam itthon. Kicsit üres lett a nappali, de majd rendezgetem, most dilemmázom, hogyan legyen, visszahozzam-e ide a nagy tükröt, vagy rakjak képeket a falra. Szeretném EZT a szőnyeget, amiről már írtam, az Ikeából, vagy EZT, de most spórolás van, meg sürgősebb lenne függönyt vennem, de igyekszem visszafogni magam.

Most ez a legkedvencebb számom egyébként (küldöm mindenkinek, akit szeretek), zseniális, és a videóban Margaery a Game of Thrones-ból a főszereplő. Csak épp nem hallgathatom, pedig szeretném, repeat-en, de akkor én tuti fix, hogy énekelek, és azt most nekem nem szabad.

4 megjegyzés:

  1. De jó! Hozier-től nekem eddig a Take me to church volt nagy kedvencem, annyira passzolt a hangjához a kicsit drámaibb hangzás, de ez a bugyiban ágyon énekelve ugrálós is bejön!-lufi-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja igen, azt hittem, hogy ez egyértelmű, de akkor lehet nem hozzád kommenteltem így, sajnos néha lusta vagyok váltani a fiókok között:(

      Törlés
  2. Az a szőnyeg annyira Ilonkás <3.
    Én is szeretnék amúgy pont az IKEAbol egy szonyeget, egy hosszúszálú, szőröset. Aztán Metróval harcolnank, hogy éppen ki ül rajta :-).

    VálaszTörlés