A családom, a bagoly és a férfikonty

Vasárnap délelőtt felhívott a nagyobbik bátyám, hogy van-e kedvem csinálni velük valamit délután? Beköltözött a kertjükbe egy óriási bagoly, és állítólag ott ücsörög az egyik ágon és pislog nagyokat, meg köpeteket szór a fa alá, úgyhogy már terveztem, hogy elmegyek és megnézem, de pont nem volt otthon (már a bagoly), úgyhogy valami másban gondolkodtunk. Végül elmentünk bicajozni, végig a vízparton, nem abba az irányba, amerre szoktam. Ők egy másik városban laknak, mint mi, úgyhogy felszedtem őket útközben, és suhantunk. Jó volt velük, szeretem, hogy mindkét tesóm családjába úgy be tudok kapcsolódni, mintha én is közéjük tartoznék, és így belülről látom a kis családi életüket, szívmelengető érzés, hogy a nagyokkal is nagyon jó a kapcsolatom, meg a kicsikkel is imádjuk egymást. 

Szóval először megálltunk egy kosárpálya mellett, ahol kosárra dobáltunk, majd elsuhantunk Gödig, ahol van egy szuper kis csárda a part mellett, beültünk, ittunk egy bambit és dumáltunk. A nagyobbik bátyám, aki 10 évvel idősebb nálam (én igazából csak úgy besikerültem, és mivel volt már két fiú, úgy gondolták, hátha lány lesz, na jó, legyen, óriási fogadások mentek a családban, és lőn), na ő áll szerintem a világon a legközelebb hozzám, na jó, mondjuk anyu után, de vele másképp szoros a viszonyunk, a bátyámnak kábé mindent el tudok mondani. Oké, anyunak, is, csak másképp. A bátyám iszonyúan okos, nyitott, toleráns, nagyon pozitív, és na ő az, aki mindig mindent megkérdez, hogy vagyok, mi volt ezzel, azzal, milyen a munkám, a barátaim, a fiúk, nagyon szeretünk beszélgetni. Egyébként ő az, akit, ha mondjuk az éjszaka közepén történne velem valami egy távoli, elhagyatott helyen, akkor habozás nélkül tárcsáznám a számát, és ő kérdés nélkül rohanna segíteni. Apu is jönne kérdés nélkül, csak őt inkább kímélném egy ilyen helyzetben, meg a másik bátyám (ő 7 évvel idősebb, mint én) is jönne, csak ő pampogna, hogy Hugi, most ez komoly, tudod te, hány óra van? 

Azt nem is meséltem, hogy a tesóm kisebbik fia, aki 9 éves, ott volt nálunk valamelyik nap, és óriási, lenőtt, formátlan, hosszú volt a haja, lógott mindenfelé, eltakarta az arcát, olyan 10 centis lehetett felül, oldalt meg hát semmi logika nem volt benne. Én meg beleláttam a frizurájába egy man bunt, olyat, hogy csak felül hosszú, ott össze van fogva, és oldalt és hátul rövid, mutattam képeket, csak oldalt és hátul fel kellett volna nyírni hozzá, de mondta, hogy felejtsem el. 

És hát mondjuk ebből is látszik, anya milyen laza, de egyből mellém állt, hogy hát tényleg milyen jól állna neki, mondjuk lehet, hogy úgy volt vele, hogy ennél, ami most van, kábé bármi jobb. Na és az lett, hogy rábeszéltük (bár már olyan tárgyalási technikákat alkalmaztunk, hogy mondtuk neki, hogy ha nem engedi, lefogjuk, és elintézzük, úgyhogy jobb, ha megadja magát), én kitaláltam, hol legyen a vonal, feltűztem neki, anya felnyírta, a haját. Így most a 9 éves kiskrapeknek man bun-ja van, és iszonyúan jól áll neki, mert gyönyörű arca van, ami végre újra látszik, és tejfölszőke haja, ami már nem hullik a szemébe. A bátyám már itt volt, mikor vágtuk a haját, őt egyáltalán nem viselte meg a dolog, de aggódtam, hogy a sógornőm mit fog szólni, hogy az őrült nagynéni meg a nagymama mit művelt a kicsi fiával, de a tesóm egyből üzent, mikor hazaértek, hogy nagyon tetszett neki, úgyhogy minden oké, csak még nem tudja magának eléggé szorosra összefogni a copfot, úgyhogy kell neki segíteni. A kicsi pedig annyira élvezi, hogy azt mondta, neki már mindig man bun-ja lesz. Gondolom nem, de most elképesztően menő, ahogy kinéz. 

Kérdeztem a tesómékat, hogy engedik-e majd így suliba menni (harmadikos), és értetlenkedve néztek rám, hogy hát itthon biztos nem marad. 

Szóval hazafelé megálltunk a parton, lógattuk a lábunkat kicsit a vízbe, és napoztunk, majd én elköszöntem és hazatekertem. Szeretek velük lenni.