2016. augusztus 13., szombat

Csillaghullás

Valamelyik nap megvettem a szezon első sütőtökét, és tegnap ebédre sütöttem lazacot, mellé meg sütőtökpürét meg nyers céklasalátát. Ha azt mondom, hogy nagyon finom volt, akkor igen finoman fogalmaztam. Jaj, de szeretem a sütőtököt. 

Este pedig bulizni voltam, itt, tőlem 5 percnyire, a Duna-parton rendezték a mulatságot a srácok, volt tűz, sütögetés, nagyon jó zenék, túl sok fröccs, meg bodzapálinkák is mellé. Nagyon sokan összejöttünk, ötvenen talán, egy csomó új emberrel is megismerkedtem, olyan arcokkal is beszélgettem, akikkel még soha, és nagyon jól éreztem magam. Amikor leülünk egy asztal köré, iszunk, és kb csak azzal tudsz beszélgetni, aki melletted ül, én azt nem bírom, én így szeretek bulizni, mikor lehet pörögni-jönni-menni-barátkozni-ismerkedni. Bicajjal voltam, elmentem cigit venni, amihez át kellett tekernem a városon. Visszafelé bementem a Főtéren borudvarba, és ettem két hagymás-zsíros kenyeret, majd ahogy gurultam vissza a bicajúton a parton, volt egy hosszú rész, ahol töksötét volt, száguldottam, felnéztem az égre, és láttam egy akkora hullócsillagot, hogy szinte kettéhasította az egész eget, az valami óriási szabadság-boldogság pillanat volt. Kívánni persze elfelejtettem, pedig utána is láttunk még néhányat, de persze mindig csak visongtam, hogy láttátoook? Fél 4 körül értem haza, úgyhogy ez a nap kábé kuka volt, mert nem annyira sikerült eleget hidratálni, no meg a pálinkák, ugye, de nem baj, holnap már mindenféle funt szeretnék csinálni. 



Délután viszont volt egy olyan tripem, hogy lemerült a telefonom, amit ez az új még sosem tett, és kérte a simkódot, és annyira régen nem futottam bele ilyen szituba, hogy nem jutott eszembe. Két rossz próbálkozás után teljes stresszben voltam, hogy most mi lesz, de letettem, elvittem a kutyát sétálni, lenyugodtam, és rájöttem, hogy mit akar. De komolyan, a szívroham kerülgetett. 

Most meg kvázi ölni tudnék egy pizzáért, de én nem szoktam pizzát rendelni, ha csak egyedül vagyok itthon, nem tudom miért, vannak ilyen fura dolgaim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése