2017. január 17., kedd

day off

Ma nem voltam suliban, megbeszéltem előre, aránylag kevés órám volt, és a kollégáim összevonták az óráimat. El kellett mennem kontrollra, mert nemsokára kiveszik a vasat a csuklómból. Vissza kell mennem a csütörtökön az aneszteziológushoz is, meg kedden megint a dokihoz... Na hát ezeket nem tudom, hogy oldom meg, mert már a mai is igen ciki volt. Na mondjuk emiatt is borongtam kicsit, de mindegy, ez van, majd valahogy megoldom, ha más nem, kiíratom magam, csak azzal meg a kollégákat szívatom... Ez a szívás a mellékterméke annak, hogy nem fizetik ki a helyettesítéseket. Ja, szombaton pedig felügyelek a felvételin, ott kell lennem fél 8-ra. Úgyis szombaton is reggel 6-kor akartam kelni, yaaay. 

Ma délután tanítványom sem volt, jó volt kicsit egyedül, olvastam, kutyáztam, aludtam egy kicsit, kitakarítottam, vasaltam, főztem holnapra zöldségkrém levest. Nem tudom, miért mániám, hogy ha kicsit zaklatott vagyok valami miatt, akkor muszáj magam körül csili-vili tisztaságot, rendet és harmóniát varázsolnom, de sose legyen hasznosabb mellékhatása a szívzűrjeimnek. 

Ja, ha már takarítás: kapszulás mosószert használok, mert sosem tudom, mennyi mosószert kell a dobba tenni, mindig túl sokat rakok, így meg nem kell ezen gondolkodnom, és olyan finom illatúak tőle a ruhák, hogy öblítő sem kell. A múltkor vettem egy adag lidlis, sajátmárkás, kapszulás mosószert, mert sokkal olcsóbb, mint a Persil meg az Ariel. Kipróbáltam, és olyan erős és kellemetlen szaga van (nem véletlenül használom ezt a szót), hogy nem bírom elviselni, rosszul vagyok tőle. Van egy nagyon kedves barátom, és neki voltak régen mindig olyan szagúak a cuccai, (nem büdös, hanem valami mosószer, vagy öblítő lehetett), hogy egyszerűen nem bírtam. A pasim mondta, hogy ő átveszi, de ő sem használhatja, mert pont neki nagyon nem akarom, hogy ilyen szagúak legyenek a ruhái. 

Ma 5:50-kor keltem, és holnap is akkor fogok. Na ilyen izgalmas dolgok történnek velem.

ezt a képeslapot egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam a szülinapomra, egy kétszemélyes haagen-dazs jégkrémfondü utalvánnyal együtt:) 

4 megjegyzés:

  1. Te elegedett vagy a kapszulas mososzer illatanak erossegevel/tartossagaval? En most probalom ki a zold szinu arielt, szuper jo illata van (maganak a golyonak amikor megszaglaszom) de a ruhakon mar alig alig erezni, par nap utan meg aztan vegkepp semmi.

    VálaszTörlés
  2. én rossmannosat vettem és úgy örülök, hogy csak 1,4 literes volt, de erről is úgy érzem, hogy soha nem fog elfogyni. Még szerencse, hogy az edzős ruháimat úgyis csak 1-2 óráig hordom, most kb csak azokat mosom benne.
    Ennek olyan szaga van, mint amilyennek képzeltem, hogy a Csengetett, Mylord-os Teddy erre gondol, amikor a mosószappan szagú lányokat emlegette.

    VálaszTörlés
  3. Meg van egy kék színű folyékony Persil...na, az takony szagú :(

    VálaszTörlés