2017. január 8., vasárnap

zZZzz

Csak azért gondoltam, hogy írok egy bejegyzést, mert felelőtlen módon elindítottam egy mosást, mikor hazaértem, és meg kell várni, míg vége lesz, majd kiteregetni. pedig legszívesebben ebben a pillanatban elaludnék. Ez mondjuk azért van, mert elfelejtettem ebéd után kávét inni, én meg ilyen esetben olyan vagyok, mint aki bevett két Seduxent. Illetve azt gondolom, hogy az ilyen álmos lehet, mint most én. 

Az Énekelj! című rajzfilmet néztük ma meg, elvittük rá Pannát, az unokahúgomat, meg Tony fiát. mindannyiunknak nagyon tetszett, én egy csomószor meg is hatódtam rajta, nagyon jó öltet volt moziban megnézni. Csak hát gyerekekkel ez a felöltözés-levetkőzés, hozd a plüssállataimat (mindegyiket vinni kell!), kérek inni, pisilni kell, melegem van, hol a sapkám, fázom, gyere már, basszus, nagyon fárasztó. Én magam is eléggé szétszórt vagyok, és akkor az ő kis dolgaikra is odafigyelni eléggé megterhelő. Amúgy az unokahúgom tökugyanolyan, mint én, azt tudom, hogy ízlésben meg természetben nagyon hasonlítunk, de most Tony mondogatta azt is, hogy külsőre is borzasztóan. Jó látni, hogy milyen jókedvű, kedves, jószívű, simulékony, mindennek örül, nem problémázik semmin, pont, mint én. Nagyon szeretünk együtt lenni, gyanítom, hogy köztünk nagyon erős kapocs lesz egész életünkben. 

Hazafelé még bementünk úgy két órára Tonyékhoz, ők játszottak, én sütöttem csokikrémes piskótát, vacsiztunk, aztán mi hazajöttünk. A kocsiban hazafelé már nagy volt a csend - elfáradtunk mindketten. Iszonyú gyorsan elrepült a hétvége. 

Holnap nincs első órám, el kéne menni reggel edzeni, ami azt jelenti, hogy 6-kor kéne kelnem és 7-re a teremben lenni, és így, hogy lefekszem 8-kor, még látok is a dologra esélyt, majd meglátom, hogy ébredek. Most lesz a könnyebb hetem, kicsit kevesebb óra, picit lazább napok. Hétvégén lesznek szuper programok, Pillával csinálunk valami romit pénteken, szombaton meg egy barátnőmhöz vagyunk hivatalosak vacsira, de amúgy a héten kábé túlélni szeretnék, szépen csinálni a dolgaimat, sportolni, egészségesen enni, minden nap időben ágyba kerülni, a fennmaradó időben pedig takarókba burkolni magam és meditálni. Ennyi. 

Na lejárt a mosógép. Aludjatok jól.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése