2017. október 9., hétfő

Shoot me

Szóval a múlt héten az volt, hogy pénteken bementem az egyik osztállyal egy terembe, ahová ki voltunk írva. És ott volt az egyik asztalon egy pisztoly. Persze, játékpisztoly, de én ezt csak két, lábon kihordott szívroham után tudtam meg a fiúktól, akik megvizsgálták. Szerintem az egy pisztolynak látszó pisztoly volt, fegyvernek látszó tárgy. És nem tudom, ti hogy vagytok vele, szerintem nem normális, ha egy középiskolában ilyesmi van egy asztalon. Meg úgy bárhol. 

Mivel történetesen (és az osztályom balszerencséjére) ez épp a saját osztályom terme volt, azonnal lementem abba a terembe, ahol ők órán voltak épp, feltartottam a tárgyat, és megkérdeztem, kié. Nevetgélve jelentkezett is egy lány, hogy az övé, és hogy a barátnője öccsének viszi, csak a többiek meglátták, és szórakoztak vele. 

Na és hogy rövidre fogjam, eléggé kiakadtam, levittem a lányt a 2 igazgatóhelyetteshez, akik szintén eléggé megdöbbentek, elmondtuk, hogy oké, hogy viszi valakinek, de az ő felelőssége, hogy mások kezébe kerül, majd gazdátlanul, őrizetlenül kavarog valahol. Az egyikük javaslatára kapott egy osztályfőnöki figyelmeztetést, hogy a házirendben nem engedélyezett dolgot (fegyvernek látszó tárgy) hozott az iskolába, bár az az igazság, hogy átnyálaztam a házirendet, és igazából nincs benne, hogy nem lehet játékpisztolyt (játékbombát, játékkardot stb) behozni, de hát valahogy úgy érzem, hogy ez evidens. 

Na és a lényeg, hogy az osztályomnak ez egyáltalán nem egyértelmű. Maximálisan ki vannak akadva rám, hogy felfújtam ezt a dolgot, hiszen az nyilvánvalóan egy játékpisztoly, a vak is látja, hogy nem igazi, ergo nem értik, mi a problémám vele, hogy szórakoztak vele. És én lettem a köcsög osztályfőnök, aki csak a hibát keresi bennük és az élő fába is beleköt. 

Én pedig nem értem, mit nem értenek azon, hogy egy játékpisztollyal bankot lehet rabolni, meg lehet bárkit fenyegetni, hogy az az emberekből félelmet, szorongást vált(hat) ki, főleg, hogy pár nap sem telt el azóta, hogy minden tele volt azzal, hogy valaki egy fél falunyi békésen szórakozó embert lőtt halomra. És nagyon szomorúnak találom, hogy egy csomó 16 éves, amúgy okos és helyes tinédzsernek egy pisztoly (oké, játékpisztoly) az vicc és hecc. És én vagyok a szemét osztályfőnök (jó, mondjuk ez mindegy). 

Megkértem a történelmet tanító férfi kollégámat (aki nagyjából tanúja volt az eseményeknek, és ő is egyetért velem, mint amúgy minden kollégám), hogy kicsit beszéljen az osztályomnak a szimbólumokról, a jelképekről (még nem történt meg). Aztán persze az egész sztorin végigszorongtam a hétvégét, mondjuk valószínűleg feleslegesen, mert ma mindenki úgy jött suliba, mintha mi sem történt volna, 2 óránk volt együtt, és jókedvűek voltak és cukik velem. Hát, nem tudom. 

Voltak gondok anno a nyelviskolával (például hogy az utolsó időszakban néha el kellett dönteni, hogy akkor most egyek, vagy befizessem a számláimat), de tény, hogy ha vége volt egy órámnak, akkor arra kb akkor gondoltam legközelebb, mikor újra bementem ahhoz a csoporthoz. Nem kellett nevelni őket, aggódni miattuk, stresszelni a dolgaik miatt. Pure, gondtalan nyelvtanítás volt. Hát, ez most nem az.

14 megjegyzés:

  1. Egy ismerősöm mesélte, hogy a móri borzalom után az ország másik végében lévő bankfiókban simán ráhívták a rendőröket egy ügyfélre -aki motoros bukósisakban lépett be a bankfiókba és ment a pénztárhoz- annyira sokkolta őket.

    Felnőtt emberről beszélünk, mennyire kell ehhez tapintatlannak, érzéketlennek lenni.

    VálaszTörlés
  2. Teljes mértékben igazad volt. Én még a szülőket is behívtam volna. Az a baj, hogy ebben a korban az ember még nem érzi át a világban történő borzalmakat.

    VálaszTörlés
  3. wtf :O

    nem mintha ettől jobb lenne neked, de ha szar tanár lennél, biztos nem agyalnál ezeken a hétvégén, szóval ez a diákjaidnak valahol jó.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is teljesen igazad volt, a diákok meg duzzogjanak nyugodtan, majd megbékülnek a maguk kenyerén. (A jelek szerint ez már meg is történt.) Ezt is meg kell valamikor tanulni, és ha 16 éves korukra nem sikerült, akkor itt volt az ideje.

    Az én középiskolai tanári karrierem igen rövid volt, pár hónap, utána a nyelviskola mellett döntöttem. Ebben a pár hónapban egyszer nekem egy osztály paprikaspray-vel fújta tele a termet, amikor egyetlen percre magukra hagytam őket, és ők sem értették, mi ezzel a baj. Szerintük vicces volt. Próbáltam magyarázni nekik, hogy szerintem meg ijesztő, mert pl. vagy fél percig nem jöttem rá, miért fuldoklom, és a frász kerülgetett, valamint nem tudhatták, nem asztmás-e valaki a teremben, és ha az lett volna, abból nagy baj is lehetett volna. Szerintük meg nincs humorom, ebben maradtunk. Én is szemét voltam, mert kiálltam a folyosóra, hogy kapjak levegőt, ők meg megkérdezték, nyithatnak-e ablakot, mire mondtam, hogy nem. De nagyon fojtogató a szag. Hát, akkor majd legközelebb ez jusson eszetekbe, mielőtt hasonló poént süttök el. Amúgy az osztályfőnök sem tudta megmagyarázni nekik, miért durva, amit csináltak, úgyhogy én egy ponton fel is adtam. Ja, ők nagykorúak voltak, mindegyik elmúlt már 18 éves.

    VálaszTörlés
  5. Igazad van. Pont. Ennyi...(Mondatja ezt velem 37 év - ami nem az életkorom. :)

    VálaszTörlés
  6. Ez nem a vicces kategória és borzasztóan utálom azokat az embereket, akik nem érzik az egészséges határokat. Sajnos ez szerintem neveltetés kérdése és ahogy a fenti példák is mutatják, órási problémák vannak.

    VálaszTörlés
  7. Jajj, Milonka, nehogy már egy csapat hőbörgő 16 éves azt mondja neked, hogy "túlreagálod", és te ezt elhidd nekik! Ezek a gyerekek felelőtlenek, elkényeztetettek, és az a minimum, hogy egy ilyenért osztályfőnökit adsz. Kell tudniuk, hogy hol a határ. Amúgy nálunk anno a lézerfényért is járt, kaptam is érte, de ennyi év távlatából úgy gondolom, hogy teljesen normális dolog. Az élet pedig megy tovább. :)

    VálaszTörlés
  8. nem csak ebből a generációból, de már miénkből is kiveszett az ilyen típusú érzékenység, köszönve a filmekből dőlő erőszaknak. szerintem az, hogy felhívtad a figyelmet arra, hogy ez nem OK, bátor volt, mert valószinűleg senki más nem józanítja ki őket, és ha a harmincból csak két olyan gyerek van, aki elgondolkodik azon, mi az alapja a kiakadásodnak, már megérte. Még ha neked most gyötrődést is okoz.Több ilyen tanár kéne.

    VálaszTörlés
  9. Igen, ez az az, amit ivory ír, és hogy nekik az ingerküszöbük is tök máshol van és más jelenti nekik a szórakozást, mint neked/nekünk (nem csak az életkortól függ szerintem, hanem a mentalitástól).

    VálaszTörlés
  10. a játékfegyver igenis komoly dolog. nemrégiben amerikában a rendőrök (!) lelőttek egy tizenkét éves kisfiút, mert játék (jó, airsoft. de akkor sem igazi, csak annak látszó) fegyverrel szórakozott, és azt hitték, igazi...

    http://www.mirror.co.uk/news/world-news/tamir-rice-police-cleared-over-7085577

    VálaszTörlés
  11. Te szedd keretében a gyerekek egy bokorban játékfegyvert találtak, megdöbbentően hasonlított egy igazira. Bekerült a vezetőséghez, rendőrök átvizsgálták, megállapították, hogy játék.

    VálaszTörlés
  12. Abszolút megértem, átérzem az érzéseidet. Én a múltkor az itthon, az ebédlőasztalon láttam ilyet, a nagyobbik fiam (16) barátja volt nálunk, az övé volt a játékpisztoly, amitől a frász jött rám.
    Szerintem igazad van mindabban amit gondolsz erről, amit erről megtanítasz nekik, hogy a történelemtanárral együtt azon vagytok, hogy egy tágabb kontextusban is megvizsgáljátok a gyerekekkel a történteket. Nagyon fontos a megláttatása és megértetése a dolognak ahhoz, hogy beépüljön a saját értékrendjükbe, és helyes morális elvek mentén tudják kialakítani a saját hozzáállásukat. (uhhh, átolvasva ez így elég fellengzős, de akkor is így gondolom)
    Egy dolgot tartok egy kicsit túlzónak: az osztályfőnöki figyelmeztetést, főleg, ha nincs is benne a házirendben. (Tudom: az igh. javasolta!) Tényleg felelőtlen volt a lány, de nem történt baj. Az, hogy látták rajtad mennyire feldúlt téged a padon felejtett pisztoly látványa, az, hogy le kellett menni az igazgatóiba, az hogy többen, több oldalról megközelítve beszélgettek velük, az azért nagyon erős nyomot tud hagyni bennük, erősebbet, mint a konkrét büntetés.
    Elnézést, hogy bujkáló olvasóként előálltam a véleményemmel. Szeretem olvasni a blogod, tartalmas, színes életbe kukucskálok be az olvasása közben.

    VálaszTörlés
  13. Van egy Gaál Viktor könyv, TestVérek a címe, van benne egy trükkös bankrablás. Lehet bevinném ofőórára azt a részt, kapcsolódna ehhez, amit most leírtál.

    VálaszTörlés
  14. Ma az egyik nyolcadikosom arany(színű) Kalasnyikov-medállal a nyakában parádézott. Nem voltam odáig a gyönyörtől :(
    Igazad volt szerintem, és az engem is megdöbbent, amikor kifejezetten összeszólalkozunk valamin, én csomót rágom rajta magam, ők meg másnapra elfelejtik - sőt, mintha jobban értékelnének azáltal, hogy megvédjük az igazunk és betartatjuk a játékszabályokat.

    VálaszTörlés