nem a legpozitívabb, bocsi

Rendkívüli módon nyűglődöm. Nem tudom, hogy csinálom, de onnantól, hogy megszólal reggel a telefonom 6 előtt, odáig, hogy hulla fáradtan ágyba hullok 11-éjfél körül, úgy érzem, hogy egy perc megállás sincsen. Ez nyilván nem igaz, inkább talán igazán feltöltő, egyedül töltött énidőm nincsen. Esküszöm, hogy a legnyugalmasabb időszakom a bicajút a suliba, és aztán délután hazafelé: mozgok, csodálom a várost és gondolkozom. Fura nekem még mindig, hogy hosszú egyedüllét után most megint együtt élek valakivel, és persze imádom, de sokszor nehezen viselem, hogy sosincs igazán nyugi. Ráadásul ezer programunk van, mindig menni kell valahova, intézkedni, készülni valamire, meg szocializálódni, vacsi, társasjáték, bevásárlás, háztartás, vendégek, és bár tök jó, hogy ilyen izgalmas minden, néha úgy érzem, nem bírom a tempót. És most majdnem leírtam, hogy majd úgy szervezem, hogy ekkor és ekkor legyen egy délutánom egyedül, de igazából az van, hogy másfél hétre előre nincs olyan nap, mikor ne lenne valami. Arról nem is beszélve, hogy szombaton is (teljesen értelmetlen) suli - nem is annyira magamat sajnálom, inkább a gyerekeket. Most van két lyukasórám itt a suliban, de nyilvánvalóan nem arra lenne szükségem, hogy itt üljek a képernyő előtt, és stresszeljek azon, hogy blogolás helyett inkább az e-napló elmaradásaimat kellene rendbe raknom.

Rengeteg junkot és édességet is eszem az időhiány miatt, attól is rosszul érzem magam, és egészséges életmód szempontjából egyszerűen nem találok vissza magamhoz, pedig olyan jól szokott menni. Tegnap végre volt időnk bevásárolni, úgyhogy ma hoztam magammal egy csomó felszeletelt sárgarépát, uborkát meg almát, és komolyan, semmit nem tudok elképzelni, ami jobban esne, mint a ropogós zöldségek. Edzeni sem voltam pont egy hete, pedig amikor elmegyek, az olyan szuper, hogy mindig megfogadom, hogy járok hetente háromszor... Á, hagyjuk is. 

Az ideális munkanap egyébként az lenne, hogy elhozom magammal az edzőscuccomat, suli után azonnal elmegyek edzeni (a Corvinnál van egy terem, amit nagyon dicsérnek), hazatekerek, csinálok egy salit, majd fetrengek a kanapén és sorozatokat nézek, miközben sül valami finom almás, esetleg banános süti. Este 9-kor már ágyban lennék, egy órát olvasnám a könyvem, 10-kor már aludnék. Természetesen semmi esélyem ilyen napra a közeljövőben.

Ma egyébként nálunk alszanak a kölykök, a pasim keresztgyerekei, elutaztak a szüleik. És amúgy az jó lesz, mert már begyúrtam a túrós pogácsa tésztáját, és majd fetrengünk, társasozunk meg filmezünk, és ez pont olyan program, amire ki vagyok éhezve, de nekem pont ma értekezlet van estig, fogalmam sincs, mikor kerülök haza, gondolom, csak 8 körül. 

És van egy szép kis szürke, domború-szívecskés bögrém, nagyon szeretem, Olívtól kaptam talán két éve karácsonyra, azt használom itt a suliban. És basszus ezer bögre van a konyhában, de az enyémet mindig használja valaki, sosincs a helyén, vagy látom, hogy piszkos, esetleg pont el van mosogatva, tehát használták - de miért pont az enyémet? Értem én, hogy szép, de én akarom belőle a mandulatejes kávémat inni. Na és képzeljétek: három napja nincs meg, félek, hogy valaki végleg beleszeretett. A világ egy borzasztóan küzdelmes hely.*

 *tudom, hogy fogalmam sincs a küzdelemről, de hadd legyek drámai