there's hope

Amikor otthon voltam a múltkor, anyukám megkérdezte, hogy és ti egy egyszemélyes ágyon alszotok ketten?" Ezen eléggé sokat nevetgéltünk, de közben rájöttem, hogy mivel mindig mesélem, hogy nagyon pici a lakás, anyu valami teljesen élhetetlen lakáshelyzetetet képzelt el, ahol az ő kicsi lánya egy aprócska helyen szoroskodik a barátjával. Úgyhogy szombat este hazamentünk, kicsit kutyáztunk, ott aludtunk, majd vasárnap reggel elhoztuk anyuékat Budapestre. Megnéztük a Várkert bazárt, kicsit sétálgattunk még a környéken, bementünk a Bazilikába, ahogy egyébként én sem jártam ezer éve, majd hazavittük őket hozzánk. Kaptak Barni anyukájának a raguleveséből, chilis babot, amit még előző este főztem, mellé roppanós kenyeret, meg somlói galuskát. Aztán apu megszerelt 1-2 dolgot, kicsit ejtőztünk meg beszélgettünk, majd hazavittük őket Vácra.

Apu már járt itt nálunk, de tudom, hogy most anyu is megnyugodott kicsit, és mostantól sokkal jobban el tudja majd képzelni, hogy mi újság nálunk, ha mesélek neki a dolgainkról. Egyébként utána Barni volt a legjobban besózva, hogy hétfőn is, és ma is járkált utánam, hogy hívjam már fel a szüleimet, tetszett-e nekik a lakás, és hogy jól érezték-e magukat. Mi nem szoktunk minden nap beszélni, bár Barni nagyon kampányol érte, de ma végül felhívtam őket, és igen, nagyon jól érezték magukat, anyukám azt mondta, nagyon jó kis nap volt.

Talán emlékeztek, hogy anya egyáltalán nem akart megismerkedni Barnival, illetve nem csak vele, a válásom után nagyon nem érdekelték őt a srácok, akikkel jártam, és volt ebből egy elég komoly feszültség köztünk. És amikor végül találkoztak egy reggeli erejéig, anya annyira nem nyitott, hogy végül iszonyúan kínos lett az egész helyzet. De mostanra ezt mintha elfújták volna, anyu újra az én cuki, kedves, vicces anyukám, és nem csak velem, hanem Barnival is. Ezt ő mondjuk magának is köszönheti, hiszen látom, hogy kedvelik őt a szüleim, ami egyáltalán nem csoda, hiszen nagyon szerethető, engem pedig a tenyerén hordoz. De hát ez van, ha valaki pofára ejti a gyerekedet, és aztán egy éven keresztül nézed, ahogy éjt nappallá téve sír, nyugtatókat szed, csak altatóval tud aludni és több-kevesebb sikerrel próbálja összekaparni magát, akkor valószínűleg nem csoda, ha bizalmatlan leszel a lassan újra körülötte legyeskedő fiúkkal szemben. De talán szépen, lassan mindannyian meggyógyulunk. És hogy ez még inkább így legyen, elkezdtem pszichológushoz járni - már régóta tervezem, de most tudatosult bennem, hogy ezt egyszerűen nem úszom meg, nem tudok egyedül igazán jól lenni. Már most látom, hogy ez nagy utazás lesz, és azt is, hogy elképesztő, hogy mennyire nagy ereje van a kimondott szónak.

És talán fura, de már most ezerszer jobban érzem magam.