2018. december 13., csütörtök

Úgy egy hónapja beolttattam magam influenza ellen, mert sokan azt mondták, hogy annak, aki gyerekek közt dolgozik, mint én, érdemes. Nekem eléggé rossz tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, mert egyszer már kaptam influenza elleni védőoltást, pont akkor, amikor olyan durva járvány keringett, hogy kismamák haltak meg miatta, nekem pedig mindkét sógornőm terhes volt épp, úgyhogy az egész család elzarándokolt a rendelőbe, és kértük a vakcinát. Igen ám, csak pont az oltás után sikerült benyalnom a vírust (vagy már bennem volt, ezt nem tudjuk), és olyan beteg lettem, hogy egy hétig biztos voltam benne, hogy ezt nem élem túl, olyan magas lázam volt, hogy éjszakánként többször kellett hideg vizes lepedőbe burkolóznom, hogy levigyük, napokig nem ettem, épp hogy nem kerültem végül kórházba. 

Na ezt csak azért mesélem, mert ma reggel full betegen ébredtem, minden izmom és izületem fájt. Végül bementem dolgozni, de amikor épp nem volt órám, ültem a helyemen és rázott a hideg. A hazafelé utat már úgy éreztem, nem bírnám ki, úgyhogy Barni eljött értem autóval és hazahozott, azóta pedig alszom és szenvedek. Mivel a gyomrom is iszonyúan fáj, abban reménykedem, hogy ez csak valami vírus, és 1-2 nap alatt átmegy rajtam. Már szóltam, hogy van rá esély, hogy nem tudok bemenni holnap, meg akkor ugye szombaton sem (merthogy munkanap a sulikban is, mekkora baromság már). Ha így lesz, holnap haza kell mennem a háziorvosomhoz Vácra, ahová egy fél nap bejutni, és akkor szerintem ott fogok lábadozni.

11 megjegyzés:

  1. jaj, gyógyulást! sajnos ha már bujkál benned valami, az nagyon necces ilyenkor - de ki a fene tudja előre?

    VálaszTörlés
  2. jobbulást! legyengült szervezetbe beadni az sajnos egyből találat :(

    VálaszTörlés
  3. Jajj, szegény - jobbulást!

    Szerintem ha kb. 1 hónapja kaptad az oltást, akkor nem az terít(ett) most le, ez valami más lehet -- de ez csak laikus vélemény. Elég sok idő telt már el az oltás óta és úgy tudom, aki amiatt betegszik meg, azon pár nappal a szuri után kijön a dolog.

    Én épp ma reggel kaptam meg az oltást.. remélem, működik, mert 2 éve brutálisan rossz volt influenzásnak lenni.
    Tavaly télen is beoltattam már magam ezen felbuzdulva, szerintem akkor is elkaptam végül a betegséget, viszont csak hőemelkedésig jutottam és 2-3 napig voltam gyengébb, orvoshoz sem mentem emiatt.

    Gyógyulj meg mielőbb! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, nem gondolom, h a mostaninak köze van az oltàshoz. meg ez nem is influenzának tűnik.

      Törlés
  4. Jobbulást, esetleg nagyobb dózisú D vitamin pár napig és cink segíthet

    VálaszTörlés
  5. Jobbulast kivanok.
    Nehez donteni mert nagyon egeszsegesnek kell lenni mikor az oltast megkapod.
    En nem mertem se magamnak se a gyereknek mert folyton betegek vagyunk de persze kozben rettegek az influenzatol.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a dokim azt mondta, hogy ha az ember nem lázas beteg, "csak" pl. kicsit náthás, akkor még be lehet adatni.
      De mondjuk én sem merném akkor bevállalni, csak amikor semmi jelét nem érzem betegségnek magamon.

      Törlés
    2. Gyereknél (asztmás) nagyon nehéz (lehetetlen) előre megjósolni hogy milyen tünetből mi lesz.
      Annyira irígylem így visszamenőleg a szüleimet, az én gyerekkoromban az ilyesmi nem volt téma. És nem is féltünk az influenzaszezontól.

      Törlés
  6. Szegény :( Vigyázz magadra, gyógyulj meg!

    VálaszTörlés