2019. március 11., hétfő

K&D

Kruder és Dorfmeister volt az Akváriumban szombat este, már hónapokkal ezelőtt megvettük rá a jegyet, nem csak mi, hanem Pilláék és Gyömbérkéék is, mindenki a pasijával együtt. Mondjuk elég nagyot néztünk, mikor kiderült, hogy éjfélkor van kapunyitás, hajnal 1-kor kezdenek, és 3 órás szettet tolnak - el sem tudom képzelni, hogy ez miért jó, kinek alap hajnal 4-ig táncikálni szombat este, főleg úgy, hogy utána csak 1 nap van regenerálódni és pihenni, hétfőn reggel pedig indul a nagyüzem a csirkelefejező-gyárban? Én ráadásul csütörtökön és pénteken estig, szombaton pedig délutánig dolgoztam, szóbeli felvételiztettük a nyolcadikosokat (majd mesélek erről is, ha valakit érdekel). Szóval fáradt voltam, és én 10-kor már aludni szoktam, szóval aggódtam, hogy hogyan maradok ébren, de aztán nagyon jó volt kicsit kimozdulni meg pörögni. Előtte Pilláéknál iszogattunk kicsit, náluk  annyira otthon érzem magam, egy ponton mondtam, hogy éhes vagyok, és mondták, hogy ott a hűtő, mindenről tudod, hol van, csinálj magadnak szendvicset. 

4-ig végül nem maradtunk, mindenki hazaoldalgott 3 után, én még taxiba is hajlandó voltam beleülni, pedig nem bírom őket. Nagyon ritkán járunk el mulatni, de néha szervezni fogunk ilyet, és nem is feltétlenül a zene, hanem a kis barijainkkal való közös élmény miatt. 

4 megjegyzés:

  1. Manapság úgy tünik ez a divat, éjfél elött a legtöbb klub ki se nyit...a titok amugy abban rejlik h elötte aludni kell, úgy ki lehet bírni 4ig :D

    VálaszTörlés
  2. Engem is érdekelne ti hogy látjátok a felvételit a másik oldalról.

    VálaszTörlés