A héten minden reggel hajnalban keltem, reggeli és kávé nélkül, hajnali vérvétellel kezdtem a napot kétszer is (mert elsőre összetörték a laborban az egyik fiolámat). Minden nap késő délutánig voltam a suliban, és rengeteget dolgoztam. A szarság vonal továbbra is megvan, sírtam is sajnos olyan helyzetben, ahol megalázva, kiszolgáltatottnak és tehetetlennek éreztem magam, pedig jó lett volna keménynek és büszkének maradni.
Lett viszont védőnőm, aki tök rendes, és minden vizsgálatot letudtam. Háromszor reggeliztem a Budai Pékségben elképesztően finom dolgokat, mert valahogy minden programom ott volt a környéken. iszonyúan cukik velem a kollégáim, mintha a terhességem mindenkit megnyitna felém, és nagyon jókat ökörködtünk és beszélgettünk. Ma délután fél 6-kor pedig úgy álltam fel a suliból, hogy minden dolgommal elkészültem, holnap csak kicsit vásárolnom meg takarítgatnom kell, vasárnaptól pedig 6 napot Koppenhágában tölthetek egy iszonyúan szimpi kolléganőmmel, egy csodás szállodában fogunk (külön szobákban) aludni, és mivel a gyerekek, akiket viszünk, családoknál fognak lakni, a program pedig nagyon szellős, nagyon sok szabadidőnk lesz. Annyira rám fér, hogy egy kicsit kicsöppenjek a mókuskerékből, úgy érzem, hogy el kell mennem, hogy egy kicsit fellélegezzek És hát lehet-e jobb úticélt találni ehhez, mint Dániát? És az is jó, hogy előtte, és utána is lesz egy egész hétvégém itthon, úgy, hogy jövő héten Barninak is vége lesz a meló-őrületnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése