2020. március 11., szerda

egy terhes nő naplója

Barninak vége lett a Nagy Ezer Éve Tartó Rengeteget Dolgozós Projektjének, így aztán reggelente bevisz munkába, sőt, tegnap értem is jött - igazi hercegnőnek érzem magam, mondjuk eléggé terhes hercegnőnek, de ez még talán jobb is így. 

Nem ért véget lázas vonzódásom a gyümölcsök iránt, úgyhogy ipari mennyiségben vásárolom a körtét, a mangót, a banánt és a gránátalmát, és már nem csak vacsorára, de reggelente is ezeket eszem. Ezeket leszámítva egyáltalán nem vagyok kívánós, sőt, rosszabb az étvágyam, mint szokott lenni, keveset is eszem, meg nem esik semmi igazán jól - még tengergyümölcseis spagettit sem ettem a tengerparton, pedig tudjuk,hogy normál esetben azért én ölni tudnék. Hányingeres időszakom viszont egy perc sem volt, hálistennek. Így a 22. hétre 4 kg-ot híztam összesen mindenféle diéta nélkül, szóval azt hiszem, bálna már nem leszek, bár én így hívom magam viccesen, mert már egész nagy a pocakom, Barni daginak meg pocaknak szólít. Hogy mit veszek majd fel az esküvőre, az egészen jól kérdés, szerintem valami kedves, színes ruhát ami rámjön) tornacipővel. 

Megint nagyon sokat alszom, de ilyen 10 órákat, jólesik. Amúgy meg az uncsi kis boldog hétköznapjainkat éljük, végre túl sok munka nélkül, én főzök, vagy elmegyünk enni, sorozatokat nézünk, járok mindenféle dokis-vizgsgálatos-védőnős ügyeket intézni, és vágom a centit március végéig, bár most valahogy nagyon-nagyon jó a suli, csak délutánra elfáradok, és alig várom, hogy vízszintesbe kerüljek. Hétvégén voltunk a wampon, megvettük a bébi első játékát, egy puha kutyát. Apukám viszont sajnos beteg lett, és senkinek nincs fogalma, mi baja. Iszonyúan aggódom miatta, szeretném, ha most azonnal meggyógyulna, és elfeledhetnénk ezt az egészet. 




14 megjegyzés:

  1. Jo kis gyumis idoszak:)En a hatalmas, ledus oszibarikat kivantam es kb csak azt tudtam megenni.Ugyh.reggelente ritualisan lementem a zoldsegeshez, aki mindig elrakta a legducibb, legszebb barikat.

    VálaszTörlés
  2. Nekünk is megvan az első játék, amit a lányunknak vettünk (pedig már elmúlt 8 éves). Most a fürdőszobában tartjuk és minden alkalommal mikor épp abban a dobozban nézelődök mosolyt csal az arcomra.

    VálaszTörlés
  3. én hetek óta csak a görögdinnyére tudok gondolni, de az még odébb van sajnos :(

    megkérdezhetem, hogyhogy már március végén elmész gyesre? (nem muszáj válaszolni nyilván :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áprilisban. Most még találunk a helyemre embert, de ennél rövidebb időre sokkal nehezebb. Meg amúgy is - 42 vagyok, nem akarok az utolsó pillanatig dolgozni,6-kor kelni minden reggel, estig dogákat javítani, értekezleteken ülni. Szeretnék kicsit magammal foglalkozni, meg végre ráhangolódni a bébire.

      Törlés
    2. világos, értem, köszi a választ :) hajrá a maradék hetekhez akkor!

      Törlés
  4. jaj, és apukádnak jobbulást!

    VálaszTörlés
  5. Remélem, apukád gyorsan meggyógyul!

    VálaszTörlés
  6. Jobbulást Apukádnak! Én is a gránátalmát tömtem, mellé mondjuk toltam a biztonság kedvéért egy kis Cserpes túrórudit, meg egy szelet hatlapost a pékségből :D Mondjuk én 15 hétig alig ettem valamit, inkább csak hánytam, így mínusszal 4kg-al kezdtem.

    VálaszTörlés
  7. Jobbulást Apukádnak, remélem nem súlyos a dolog és gyorsan meggyógyul!

    Neked pedig kitartást a maradék pár hétre és boldog hangolódást a bébire! ☺

    VálaszTörlés
  8. Én mindkét terhességet végigdiétáztam terhességi cukor miatt, ölni tudtam volna gyümölcslevesért, pedig nem is szeretem :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      Ez eddig a legjobb(an eloadott) sztori amit varandos kivanossagrol hallittam!

      Törlés
    2. Köszi.:-))) Egyébként nem volt vészes, legalább nem híztam és egészségesen ettem.

      Törlés
  9. A gyümölcsöket én is a terhesség legvegeig tonnaszamra ettem :) anyukádnak mielőbbi gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés