2021. március 4., csütörtök

köszi, Bea

Mióta Dániel elérte a 7kg-ot, már nem hordozom. Kipurcan tőle a derekam, a gerincem, mindenem. Terveztem, hogy majd folytatom úgy, hogy a hátamon viszem, de Barni sosincs itthon, hogy segítsen feltenni, fura lenne, hogy nem látom őt (mármint a gyereket a hátamon), meg még erősen bennem él Luca sztorija, amikor is a tömött metrón nyakon hányta őt a kislánya (nem tudom linkelni, talán majd ha erre jár), aminek csak az olvasása is traumatikus élményt okozott bennem, bármennyire is viccesen meséli el Luca. 

De most az egyik barátnőnk küldött nekem egy csodaszép, málna színű, softshell, hordozós kabátot, amit ő Palya Beától kapott, aki barátnője, és átruházta rám, szóval gondoltam, adok neki egy esélyt. De miután belebújtam a sátor-szerű lepelbe a tükör előtt, 10 percig próbáltam kisilabizálni, hogy melyik lehet az eleje, melyik a hátulja, és hogy hova kell tenni a gyereket, Barni meg percekig röhögött rajtam, hogy olyan vagyok, mint Balotelli, aki nem bírta felvenni a mezét. Szóval asszem, visszaadom a málnaszínű sátrat, és továbbra is babakocsiban tologatom Dancsit, aki amúgy valamennyire már feltámasztva ül benne, és imádja, hogy kilát. 

24 megjegyzés:

  1. Szeretem olvasni a blogod,es ne haragudj a keretlen kommentert.Imadtam keguruban hordozni a fiamat,de miutan tul nehez lett, en is a babakocsit reszesitettem elonyben. De egy ido utan folyton ki akart ugralni belole,ugyhogy nem sokaig segitett! De rovid idon belul mar onalloan jart,es aztan mar csak rohanni kellett utana! Szoval ne aggodj,nem sok idod marad, es mar kezenfogva setaltok!

    VálaszTörlés
  2. Én is tökre hordoznék háton, és lenne is segítségem a felrakáshoz, de én nem értem, hogy lehet úgy, hogy nem látom és nem tudom megsimogatni se a babát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vera, ha gondolod, van hordozora valo pici tukor kihuzhatos zsinoron, amit a pantra lehet rogziteni, barmikor tudod ellenorizni a babat. De eleg hamar megnonek akkorara, hogy ha elforditod a fejed, mar periferiabol is latod, mi a helyzet vele.
      Simi-puszi ide vagy oda, az enyemek egyebkent jobban szerettek haton lenni, attol kezdve, hogy a vilag jobban erdekelte oket, kenyelmesebb volt nekik is, es hatalmasakat aludtak. De a kis buksijuk tetejet, a labukat, fenekuket is lehet hatranyulva simizni.

      En amugy az a veglet vagyok, aki meg szules elott ket hettel is hordozott haton. (Nem a kotodes miatt, hanem mert kiradulasnal, piacon, tomegkozlekedesnel nekem nem jatszik a babakocsi.)

      En amolyan life hackkent gondolok a hati hordozasra. :)

      Törlés
    2. Szerintem is az életet teszi könnyebbé. Én még mindenképpen fogok vele tenni egy próbát.

      Törlés
    3. nálunk egyelőre jól működik az elöl hordozás is, de köszi :)

      Törlés
    4. Én a telefon szelfi kameráját használom arra,h megnéztem mi újság a hátamon :)

      Törlés
    5. Ja, tenyleg, ezt a szelfis dolgot is hallottam mar. Mekkora. :)

      Vera, persze, amig mindkettotoknek jol elol, addig nincs is szukseg masra. ❤️ En most mar a harmadikat mar harom honaposan muszaj vagyok hatra rakni, mert total kivan a derekam. :( Raadasul 7 kilo. :D (A lanyok felevesen voltak ekkorak.)

      Törlés
    6. Köszi az ötleteket amúgy! Addig, amíg leküzdöm az ellenérzéseimet, marad az elöl hordozás, meg főleg a babakocsi, az szerencsére a nulladik perc óta nagyon népszerű Dani köreiben :)) így igazából csak túrázáshoz vagy extrém nyűg, betegség esetén hordozunk. És ha együtt vagyunk mind, akkor meg a férjem a hátán, és én nézek és simogatok helyette is :))

      Törlés
    7. Haha, hat az a legjobb, mikor csaladon belul ki lehet szervezni a melot masnak. 😂 En is imadom, ha a ferjem hordoz. A gyerekek szempontjabol ugyanolyan jo, en viszont pihenhetek. :D

      Törlés
    8. Biztos mindenkit nagyon érdekel, úgyhogy elmondom, hogy részben ezeknek a kommenteknek a hatására ma először kipróbáltam a háton hordozást, és bár tényleg sokkal kényelmesebb kb minden szempontból, mint elöl, sajnos egyedül nem tudom bevállalni, mert még a szelfikamera se elég, hogy lássam, ébren van-e a bébi. Meg nem tudom egyedül kivenni a hordozóból, ha esetleg valami miatt hirtelen muszáj lenne.

      Törlés
    9. Viszont megtetted az elso lepest, es ez onmagaban tok jo. :) Az, amikrol irsz, nemi ido utan oldodnak meg, mikor az embernek mar van egy kis onbizalma es gyakorlata. Nehany alkalom utan mar ket pillanat alatt tudod egyedul levenni magadrol, es attol sem fogsz felni, hogy nem latod, mit csinal. (Kezdoknek egyebkent nagyon gyors es biztonsagos modszer, ha egyedul vagy, hogy leulsz agy szelere, kicsatolod a mellkaspantot, hatradolsz valamennyire, es a babat hordozoval egyutt hanyatt leengeded az agyra. Ha mar fekszik, ki tudod csatolni a derekpantot is. De egy ido utan mar siman megtartod a hatadon fel kezzel hatranyulva is, fel- es lependerited.) Aztan mar az se fog erdekelni, hogy alszik-e, mert tudja az ember, hogy nincs baja, nem akarja folyton ellenorizni.


      https://belibuba.hu/ne-felj-haton-hordozni/

      Amig megjon az onbizalmad, marad az elol hordozas, de ha nem adod fel, es neha probalgatod hatul, biztos vagyok benne, hogy szuperek lesztek, ha eljon az ideje.

      Törlés
    10. Köszi, Színváltószeműlány!

      Törlés
  3. En bereltem egy csatost hatra, az nem valt be. Eddig jutottam. A kendovel en sem merem hatra tenni :((((
    A gyerek elvezte a probainkat, szoval gondolom elaludna, vagy labsimivel beerne.

    VálaszTörlés
  4. Amikor már tud ülni a legjobbak a kicsi babakocsik, azzal nem kell cipelni a gyereket, de elég mobilnak lehet lenni, és még van pakolási lehetőség is. Mert ha a gyerek a hátadon hol vannak a cuccaid? (Nekem valami Graco city akármi volt, lehet már nincs is az a típus, 4 gyereket kiszolgált, pedig szarrá volt nyúzva. könnyű volt, könnyen csukható, imádtam).

    VálaszTörlés
  5. Én mindig úgy éreztem hordozóban, hogy megfulladok, nyomja a gyerek a tüdőm, gyomrom. Hála istennek, a babakocsit mindketten imádják, imádták,én meg imádok sétálni órákat és hangoskönyvet hallgatni, közben csoki, kávé :-)

    VálaszTörlés
  6. pont most gyulladt be egy izom a lapockamnal, meg korulotte az idegek, mert amator modon csak babakocsi volt nalam, kendo nem, es a kollegakkal valo seta alatt szinte vegig cipeltem a babat, hogy ne sirjon. a hetvegen meg lenyomtunk egy ketoras erdei turat kendoben, elol, de o is majdnem het es fel kg mar, erik az, hogy legalabb oldalra tegyem (a gyogytornaszom, aki szinten lelkesen hordoz, allitja, hogy nem fog egyenlotlenul terhelni az oldalt hordozas, ha valtogatom az oldalt, es tortenetesen az ajandekba kapott kendo (love radius) is pont szuperul, egyenletesen osztja a sulyt). aztan batorsag es megtanulni haton hordozni (a tukros hacket en is hallottam😃). meg az is motival, hogy akkor ujra tudnek kutyat is setaltatni, az nagyon hianyzik az eletembol, miota Marci megszuletett, es a ferjem se banna, ha a kutyust nem mindig o vinne ki (vagy egyutt szoktuk - de babakocsival nem szabad megallnom, sot ujabban rohanva-szlalomozva, neha enekelve-dudolva kell setalnom😅, kulonben siras a vege🙈, elol hordozaskor meg kenyelmetlen lehajolnom a kutyazacsival a vegtermek begyujtesehez).

    VálaszTörlés
  7. Onnantól, hogy Dani megül egyedül, vannak ezek az ergonómikus hátihordozók túrázáshoz... az ugye vázas, tehát megáll az asztalon és onnan egyedül is fel tudod venni... mondjuk nem tudom a mindennapi életben mennyire praktikus-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fu azok a túrázós cuccok nagyon szuperek! De hha van csatos, azt simán fel lehet venni hátra; nekem is az a tapasztalatom, hogy jobban szeretik a gyerekek, elnézelődnek, meg aki megszokta, az alszik ott is. Mondjuk nekem Barni 12 kiló és a térdem nem bírja a súlyát, meg elzsibbad a karom a csatos pántja alatt. De terepen, meg ha nincs kedvem kocsizni simán viszem.

      Törlés
  8. Én csak azért hordoztam, mert nem lehetett letenni a földre egy évig, és más megoldás nem volt😂 Ha ellett volna babakocsiban, akkor sima ügy. Viszont a csatost könnyen megtanultam felrakni a hátamra egyedül, pedig eléggé tehetségtelen vagyok az ilyesmihez.

    VálaszTörlés
  9. Köszi! Én öt perce röhögök ezen a videón, amit linkeltél. Lehet, hogy ingerszegény környezetben vagyok most, de a könnyem is kicsordult közben.

    VálaszTörlés
  10. Ó, igen, az az eset nagyon kellemetlen volt :) Az apja jó szándékkal vett neki reggelire valami brutál cukros, pudingos péksüteményt, akkora volt kb., mint az akkor kétéves gyerek feje. A gyerek be is termelte (én ekkor nem voltam otthon). Aztán az utazásunk kb. 15. percében vissza is köszönt az a péksüti, amitől amúgy én is rosszul lettem volna, ha nekem kell megenni.

    Mi egyébként mellényúltunk a háti hordozónkkal, nekem mindig nagyon húzta a vállamat és a hátamat kb. két perc után, de legközelebb is fogjuk használni, mármint nem ezt, hanem egy másikat, ami újabb, jobb. A városban is sokszor vittem ebben a hátizsákban, amit egyedül is simán fel tudtam venni még akkor is, ha nem volt a közelben asztal/pad. Ha éppen nem kirándultunk, akkor kirakatokban néztem, mit csinál, összemosolyogtunk, ha erre nem volt lehetőség, akkor nekem is a mobil kamerája vált be. Hátra tudtam úgy nyúlni, hogy megsimogassam a karját, és sokat sétáltunk úgy, hogy a hátranyújtott kezemet (illetve az egyik ujjamat) fogta. Eleinte nekem is fura volt, hogy nem látom, meg tartottam tőle, hogy zavarni fogja/a szájába fog lógni a hajam, de végül a kirakatok megoldották a "nem látom" problémáját, és szerencsére nem lógott az arcába a hajam. Nagyon jókat aludt, csak az volt ezzel a probléma, hogy ide-oda billent közben a feje. Legközelebb olyan hordozót szerzünk be, aminek van fejtámlája oldalt és hátul. Nem is kell magasnak lennie.

    A hátizsák most is itt van, pedig már rég nem bírom el benne a kisasszonyt. Nem pakoltuk el, mert minden nap játszik vele: abban viszi vásárolni meg kirándulni a babáit :)

    VálaszTörlés
  11. Köszi a videót, nekem is vidám perceket szerzett! A hordozós kabátról esetleg nincs videó a youtube-on? Nekem már segített egyszer-kétszer a "hogyan kell ezt összerakni?" jellegű problémáimon, hogy rákerestem az adott akármire, és találtam videót, amin összerakják.

    VálaszTörlés
  12. A lány akitől kaptad nem tud esetleg segíteni a sátorral? Mármint hogy hogy kell használni pontosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerestem és találtam is róla videót még akkor, de nem az én stílusom, meg nagy is nekem, úgyhogy vissza is adtam.

      Törlés