together we grow

Augusztus végéig ki kell költöznünk a lakásból. Én nagyon szerettem ezt a kicsi fészket, szuper kis lakás, imádtam ott lakni, meg hát mennyi minden történt velünk ott, de amikor tudatosult bennem, hogy elengedhetem, olyan szinten elegem lett a szűk térből, a zsúfoltságból, a helyszűke miatt a lábaimon gyarapodó kék-zöld foltokból, az ablakunk előtt száguldozó villamosokból, a főzésre alkalmatlan konyhából, de legfőképp a hőségből, hogy időnként úgy éreztem, egy percet sem bírok már ott lenni. Úgyhogy szépen lejöttünk Vácra, a cuccaink nagy része már itt van, a maradék jön a héten, a bútorok meg mennek egy raktárba. 

Rengeteget pakolunk, kicsit pimpelgetjük is a lakást. Nem tudjuk, mennyi ideig leszünk itt, néhány hétig, három hónapig, fél évig, de semmiképp nem akartam dobozokból élni, nem szeretnék félmegoldásokat, teljes értékű, otthonos otthont szeretnék, és azt szerencsére itt nem olyan nehéz kialakítani. Szerintem még legalább egy hét, míg eltűnnek a dobozok meg a kék ikeás szatyrok, de nagyon jó most itt lenni, hihetetlen érzés, hogy kényelmesen elférünk. Kicsit aggódtam, hogy Barni hogy fogja érezni itt magát, de amikor udvarolt nekem, akkor ő igazából vendég volt itt, most meg együtt találtunk ki mindent, itt vannak a cuccai, meg hát itt van a kisfiunk, és mi ott vagyunk otthon, ahol ő van. Hűvös van, hatalmas a tér, nekiadtam az egyik unokaöcsémnek az íróasztalomat, így Daninak lett saját kuckója meg hatalmas helye játszani. Rengeteget hesszelünk a a teraszon, meg tömjük magunkba a mézédes fügét, ami végtelen mennyiségben érik a kertben. 

Néztünk, nézünk lakásokat, házakat kb mindenfelé, most megint több energiám lesz ráfeküdni a dologra, de eddig még nem talált ránk a szerelem, reméljük, hamarosan megérkezik, de most azért így, hogy úgy tűnik, jól fogjuk magunkat érezni egy darabig itt, nyertünk egy kis időt. 

Közben Barni változó intenzitással dolgozik, ahogy közeledik a szeptember, egyre nagyobb rajta a nyomás, és hogy végképp ne unatkozzunk, az esküvőnket is nekiálltunk megszervezni szeptemberre. Elsőre belesodródtunk (tényleg) egy nagyon komoly, csilliárdokba kerülő esküvő megszervezésébe, amin én nagyon stresszeltem, mert a lelkem mélyén egyáltalán nem akartam olyat. Aztán egy ponton, miután átbeszéltük a dilemmáinkat, lemondtuk az egészet, és újraszerveztük máshova, teljesen minimálban, Délután lesz egy picike, hippi szertartás (még hagyományos esküvői ruhám sem lesz, egy szép, hosszú, fehér alapon színes ruhában leszek) és ebéd csak a szűk családdal egy nagyon cuki helyen, este pedig teljesen kötetlenül, nem esküvő-szerűen, kicsit fesztivál-stílusban bulizunk egyet a barátainkkal. Egyébként az egész szervezés (lemondással és újraszervezéssel) kb egy hónapot vett igénybe, és pont olyan zakkant, ad-hoc módon zajlott, mint ahogy minden mást is csinálunk.