it takes a village

Pár hete bekopogott a lent lakó idős néni, hogy egy ismerőse, aki valahol vidéken lakik, nagyon beteg, most vitték haza a kórházból, és szeretne elmenni kb 2 hétre hozzá gondozni őt. A gond csak az, hogy Ficánka, a cicája beteg, nem eszik, mindent kihány, le van fogyva (ezt tudtuk is, írtunk/rajzoltunk is neki GYÓGYULJ MEG FICÁNKA képeslapot Danival), és megkérdezte, hogy nem etetnénk-e a macskát, míg ő nincs itthon. Persze igent mondtam, de kicsit aggódtam. Egyrészt, mert Ficánka nem egy barátságos állat, ha Danival közeledünk, általában csak egy csíkot látunk belőle, ahogy szélsebesen elhúz, másrészt mi lesz, ha nem lesz jobban, vagy pont akkor lesz nagyon rosszul, mikor csak mi vagyunk itt? 

Szerencsére aztán minden jól végződött. A néni több, mint két hétig nem volt otthon. Az első két nap egyedül mentem le megetetni a cicát, meg igény szerint ki- és be engedni őt. Ezt gyorsan megszokta, igazság szerint már másnap a mi ajtónk előtt várt, és nekem már engedte, hogy megsimogassam. Aztán a harmadik naptól már Danival mentem le, ő adta neki a tenyeréből a virslit, meg kanalazta a joghurtot a táljába, és onnantól fogva a legjobb barátok vagyunk mi hárman, alig győzzük őt simivel meg ölelgetéssel kielégíteni. A néni egyébként hordta őt dokihoz és kapott kezelést, valószínűleg pont akkor lett jobban, mikor elment, mert a vicc az, hogy a sápadt, szomorú, lötyögő bundájú macska rengeteget evett velünk, és mire a néni hazaért, egy kikerekedett, egészséges, csillogó szemű, ragyogó bundájú kisoroszlán várta őt itthon. 

Közben még egy mentőakció is lezajlott, mert egyik este nem jött haza a macska. A másik szomszédasszonyunk vette észre, hogy a szomszéd kertből kétségbeesett macskanyávogás hallatszik, ha hívjuk őt, és valószínűleg bezárták a kerti kisházba. Nem sikerült elérni őket, így másnap reggel a szomszéd pasival mentem át zuhogó esőben. Egy kb 100 éves bácsi és egy gyilkos haraggal ugató puli jött elénk, a bácsit alig értettük, illetve kb azt mondta, hogy náluk minden nyitva van, és tuti nincs ott a macska, de jöjjünk be és nézzük meg. Bementünk, a puli végül nem harapott meg minket, de azért folyamatosan szemmel tartottam, meg ügyeltem, hogy ne kerüljön a hátunk mögé. Mint kiderült, Ficánka valahogy bemászott a kerti sufni padlására, de ki már nem tudott jönni, nem is igazán volt kijárata. Itt a bácsi kijelentette, hogy a macska szerinte meghalni mászott fel oda, és nyugodtan hagyjuk ott, őket nem zavarja. Mondjuk nem tudom, hogy adtam volna be a néninek, hogy elveszítettem a macskáját, úgyhogy ezzel a lehetőséggel nem éltem. Igazán akkor kezdtem aggódni, mikor a szomszédunk felmászott a kisház tetejére, és a zuhogó esőben, a csúszós palán egyensúlyozva próbálta kicsalogatni a macskát, teljesen sikertelenül. Végül bent a kisházban kiszúrtam, hogy a plafon rései közt látszik a cica pofája, lefeszegettünk egy darab lécet, én felnyúltam, és amikor közel jött, elkaptam a cica grabancát és kihúztam. Itt még mindig fennállt a veszély, hogy szétkapar, vagy megtámad a kutya, ha az ölemben a macskával kimegyek, de végül mindenki szépen viselkedett és Ficánka épségben hazakerült, bevacsorázott és aludt fél napot, majd minden ment tovább a régi kerékvágásban, mintha mi sem történt volna.

Még az is volt, hogy a macskás néni, mielőtt elment, említette, hogy egy ideje fel van fázva. Miután hazajött, már olyan rossz állapotban volt, hogy volt olyan nap, hogy bebugyolálta magát és fel sem kelt egész nap. Mesélték a szomszédok, hogy ő nem nagyon jár dokihoz, a gyógynövényekben hisz, de hát tudjuk milyen a felfázás, nem nagyon lehet játszani vele. Így  megnéztem, hogy mi itt Nagykovácsiban hova tartozunk, felhívtam őket, majd bekopogtam a nénihez, hogy másnap reggel megyünk Danival Vácra, odavisszük őt a Margitba reggel. Ekkor már annyira rosszul érezte magát, hogy nem nagyon ellenkezett, reggel autóba ültettük és elvittük, azóta már szedi az antibiotikumot és jobban is van. 

Én annyira szeretem ezt a közösséget, és úgy örülök, hogy Daninak teljesen természetes, hogy mindig vár minket pár szelet süti vagy pár alma a bejárati ajtónknál, van, hogy nem is tudjuk, melyik szomszédtól van épp, és hogy mi is mindig viszünk át, ha sütünk valamit. Alap neki, hogy átjár macskázni meg autózni mindenkihez, vagy hogy virágot ültet a kertben a szomszéd nénivel, aki Londonból és New Yorkból is hozott neki kisautót. Hogy virágot viszünk Ica néninek, mikor hazajön a kórházból, és hogy átjárunk beszélgetni az idős férjével, mikor egyedül van. Hogy a maradék kaját átvisszük a két szomszéd kutyának, és hogy a kutyák csokit szoktak neki visszaküldeni az üres edényben. 

Annyira szeretünk itt lakni.