2023. április 30., vasárnap

tavasz

Voltunk ma hétvégén Barni anyukájánál ebédelni, és mondta, hogy vett egy lottót és megtette Barni apukájának a számait. Erre teljesen belelkesedtünk mind, hogy mi lesz, ha megnyeri. Én pont láttam ma reggel egy fotót, amitől kicsit lepkék lettek a hasamban, ezt, mutattam, hogy ha sok pénzt nyer, ilyen teraszt szeretnék, mondta, hogy sima liba: 

De tényleg, vett EGY darab lottót, és teljes álmodozásba fogtunk mindannyian, annyira jó volt. Aztán otthagytuk nála pár órára a kisbabát és hazajöttünk aludni, mert Barni beteg kicsit, nagyon remélem, hogy nem fog ránk ragadni. 

Ezt a posztot múlt szombaton kezdtem írni, és azóta már Dani is túl van a betegségen, szörnyen taknyos volt, a fél napunk azzal telt, hogy kérdezgeti, hogy most nem kell kiszívni az orromat? annyira gyűlöli szegény. Még amikor az autókkal játszik, akkor is van, hogy halljuk, ahogy elváltoztatott (kissé rekedt, Barry White-os) hangon mondja, hogy csak holnap kell kiszívni az orrod, kukásautó! Édesem. 

Sétálni jártunk a héten, meg a kertbe, játszóra nem. A szomszédasszonyunk mániákusan imádja a kertjüket, vagyis az ő részüket, annyira jó érzéke van hozzá, bárhova nézel, mindenütt valami csodaszép virág virít, már megígértettem vele, hogy segít a mi részünket is felvirágoztatni. Voltunk párszor a környéken csavarogni, felfedezni a falut, nagyon szeretjük a kastélyt, meg van már kedvenc cukrászdánk is, ahol a szokásos pogácsák meg gesztenyeszív mellett Dani mindig kikönyörög egy marcipánsünit is, amit egyetlen pillantás nélkül, egyben töm be a szájába, szóval igazából tökmindegy, hogy süni-e vagy sem.

Tegnap voltunk kettesben voltunk, mert Barni temetésre kellett, hogy menjen vidékre. A Komjádi uszoda melletti MDF piacra mentünk bevásárolni, mert itt a spárga szezon, és emlékeztem, hogy amikor ott laktunk és sokat jártam oda, lehetett venni termelőktől sokkal olcsóbban, mint bárhol másutt. Így is lett, nincsen szépen csokorba szedve és girbe-gurba minden szál, de friss, roppanós és 990ft egy kg. Danival már tök jól lehet piacozni, leszámítva, hogy mindenben segíteni akar. Megmutattam neki, hogy laktuk régen, aztán pedig játszóztunk.

Sütöttem belőle spárgás quiche-t, általában kritikus vagyok a receptekkel, és imádom megváltoztatni őket, de EZ tökéletes. Na jó, a liszt felét kicseréltem teljes kiőrlésűre. Este átvittük a szomszédokhoz, itthon van a lányuk a holland pasijával, ők ketten Danival játszottak, mi meg a szülőkkel megittunk egy üveg bort.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése