the way we balcsi

Gyűlölök a telefonomon posztot pötyögni, de ez van, otthon felejtettem a laptopom, szóval így jártam. Majdnem egy hete itt vagyunk a Balatonon, és tegnap délután éreztem azt, hogy én tulajdonképpen kipihentem magam. Az első két napban még itt volt velünk Barni is, aztán visszament Budapestre, mert dolgoznia kell, de itt maradt velünk az anyukája meg a keresztanyja. Tulajdonképpen három dolgot csinálunk: eszünk, strandolunk és alszunk, nekem pedig semmi hiányérzetem nincsen.

Tavaly Danit még alig lehetett becsábítani a vízbe, kb egész nyáron blokkoltuk az egy lépcső alját, ahol ácsorgott órákig. De mostanra szépen belejött a nyaralásba, szép barna, alig lehet kiimádkozni a vízből, ha pedig végre sikerül, akkor trappol a homokozóba, ahol végtelen homokvár-építésbe bonyolódik a többi nyaraló kisgyerekkel meg az apukákkal, majd indul vissza a vízbe, minden hajónak tudja a nevét a kikötőben, kisgatyán kívül napok óta nem volt rajta más ruha és este 8-kor már alszik. 

Nálam nincsen autó, Barni anyukájának a kicsi Renault-ját kértem el hétfőn, hogy tormacsillusékkal találkozunk Almádiban a strandon. Neki hasonló korú kislánya van, mint Dani, és már ezer éve próbáljuk összeereszteni a kölköket (meg magunkat), de Csilla furábbnál furább kifogásokat talál ki mindig, pl. múltkor pont aznap éjjel szülte meg a kistesót, hogy mi találkoztunk volna. Na de végre összejött és tök jó volt, a gyerekek is imádták egymást. 

Esténként el szoktam vinni még Danit sétálni, azaz én kocogok ő meg a futóbringáján nyomul, és be szoktunk ülni egy csodaszép kis kerthelyiségbe, ahol mesés a pizza és finomak a koktélok, de a legjobb, hogy van egy csomó neki való játék, favonat pl. sínekkel, úgyhogy ő szuperjól elvan vagy egy órát, én meg addig tudok inni egy italt és bambulni magam elé. Imádom.