I don't know what I'm doing

Azt végül nem is meséltem el nektek, hogy mennyire féltem attól, hogy újra tanítani kezdjek. 5 hónapos terhesen mentem szülési szabadságra a covid miatt, így majdnem 4 évet hagytam ki és rettentően messzinek éreztem magam az egésztől. Az angol nyelv része az életemnek, hiszen sokat olvasok angolul is, meg nézek filmeket, sorozatokat, (már ha nézek bármit), de például beszélnem nagyon ritkán kell. Meg hát úgy egyáltalán: úgy éreztem, hogy fogalmam sincs semmiről. 

De aztán nagyon jó érzés volt, hogy milyen sokan jelentkeztek, mikor meghirdettem magam, és bár sokan eltűntek a jelentkezőkből, már voltak óráim, és mind nagyon jó volt, igazi flow élmény. A tanításban nagyon sok tapasztalatom van, a végtelenségig kedves, türelmes és rugalmas vagyok, és ez így nekem nagyon jól működik. Az első diákom egy anyuka volt, akinek 3 gyereke van és 10 éve van otthon - vicces volt, hogy mennyire izgul, de aztán elmondtam neki, hogy pontosan tudom, miben van, és nem kell aggódnia kicsit sem, minden vissza fog jönni és majd én szépen, nyugodtan végigvezetgetem a folyamaton. Már az első órán végig angolul beszélgettünk mindenféle témákról, amiket kicsi papírdarabokra írtam fel szép, színes betűkkel, és egyrészt már az egyetlen óra alatt rengeteg minden visszajött neki, másrészt az óra végére teljesen képben voltam, hogy mire van szüksége, miből és hogyan fogunk tanulni, és hogy ez tök jó lesz így.  

És hát a lényeg: végre dolgozom újra. Ezzel együtt kicsit türelmetlen lettem, hogy legyen már sok tanítványom és keressek sok pénzt, de ez kis idő lesz, gondolom. És közben azt is egyre valószínűbbnek érzem, hogy idővel suliba is vissza fogok menni. 

És akkor azt ne tudjátok meg, hogy attól mennyire tartok, hogy újra színpadra álljak, úristen. Majd mesélek arról is.