ez is elmúlt

Idén azt tanultam meg az ünnepi időszakból, hogy ha én nem húzom meg a saját és a családom határait, akkor a körülöttem lévők nem fogják megtenni ezt helyettem, illetve leginkább tojni fognak rá, hogy nekünk mi jó. Az én családom, biztosan lejött ez már nektek, nagyon laza és rugalmas, őszintén szeretnénk, ha nem csak nekünk, de másoknak is jó lenne, és ezért szívesen engedünk a saját kényelmünkből mindannyian. És mivel soha nem áll fenn a veszély, hogy a másik ezzel a nagylelkűséggel visszaél, ez így tök jól működik, működött mindig. Velem ezért könnyű nyaralni, utazni, programozni, mert én nem feszülök semmin, nekem minden jó. Barni is ilyen, szeretjük egymásban ezt a rugalmasságot, és ezen az sem változtatott, hogy gyerekünk lett. Danit is erre szoktattuk mindig, nincsenek kőbe vésett szokásaink, ha valami máshogy alakul, ha másoknak máshogy jó, szépen, jókedvűen igazodunk az új körülményekhez. 

Idén viszont kiderült, hogy ha ezt ráhagyjuk másokra, akkor ők nem foglalkoznak vele, hogy nekünk kicsi gyerekünk van, és hogy nekünk ez így nem jó. Így alakult az, hogy karácsony este fél 10-kor jutottunk el oda, hogy mi otthon együtt karácsonyozzunk és kinyissuk az ajándékokat (a túlpörgött Dani csak egyet, a többit inkább másnap reggel hozta a Jézuska); hogy én a karácsonyi menühöz végül nem tudtam hozzájárulni, Dunába vizet lett volna bármi, cserébe viszont rántotthús- és halszagúan ücsörögtük végig a napot; hogy két napot egy minimálisan sem családbarát kastélyszállóban töltöttünk; hogy a két napot végigaggódtam, hogy nehogy véletlenül zavarjon valakit a viháncoló, hangoskodó három és fél éves; hogy végig kellett néznem, ahogy Barni öccse pofákat vág mindenre, amit a gyerekem csinál, étteremben, kiránduláson, bárhol; és hogy a születésnapom estéjét egyedül töltöttem Danival egy hotelszobában. Itt az ideje, hogy a saját szokásainkat kezdjük el, jövőre hármasban fogunk ünnepelni 24-én, aznap vagy másnap lehet hozzánk csatlakozni úgy, ahogy nekünk jó, aztán remélem, hogy elutazunk valahova hármasban. 

Amikor hazajöttünk Szilvásváradról nagyon fel voltam háborodva, azóta lenyugodtam azért, örülök is, hogy nem akkor írtam meg ezt a bejegyzést, nyilván látom már, hogy ha határozottabb vagyok és részt veszek a szervezésben, nem hagyok mindent másokra, akkor nekünk is jobb lett volna. Na mindegy, majd jövőre. 

Jellemző módon december 25 az én családommal tökéletes volt a bátyáméknál, lazultunk, beszélgettünk, pizza meg süti volt a menü, semmi hiányérzetem nem volt. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy nálunk ez az alap. Meg amúgy jó volt az egész karácsony, mert a lényeg persze jó volt végig, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást, Dani boldog a parkolóházzal, amit a Jézuska hozott neki, én meg boldog vagyok, hogy van családunk és mindenki jól van. Mára lenne programunk, Jazz&Bass a Toldiban, amire minden évben megyünk, de Barni (most épp ő) annyira taknyos, hogy nem megyünk inkább, nézünk sorozatot meg kirakózunk.