so long

Örülök, hogy le tudok ülni a gép elé kicsit, már napok óta szeretnék, de olyan intenzív volt az elmúlt néhány nap. Barni jó beteg lett szilveszterre, szerencsére mi nem, így a napot/estét itthon töltöttük hármasban. Pedig idén annyira jó programunk lett volna, Andrisékhoz akartunk átmenni gyerekestül még napközben, hogy egy pár barátunkkal lencsét együnk meg szépen nyugisan együtt legyünk, de Barni annyira beteg lett, hogy nem mentünk végül, amúgy kb mindenki lebetegedett. Én tök régóta nem voltam sehol, mert valamelyikünk mindig beteg, és már csak rezignáltan konstatálom, hogy aha, ez van, mom duty. Jó volt amúgy itthon, Dani karácsonyra kapott egy szuperjó puzzle-t, amit többször is kiraktunk, kaptunk Barni anyukájától lencsét, mesét néztünk. Dani aludt napközben két és fél órát, így fenn tudott maradni velünk éjjel fél 1-ig. Körben, az összes teraszról ráláttunk a tűzijátékokra, amit én gyűlölök és nagyon komolyan büntetném, de Daninak értelemszerűen nagy élmény volt. 

Az a benyomásom van az elmúlt évről, hogy nehéz volt. Az apósom halálával kezdődött, közben anyagilag is teljesen lenulláztuk magunkat a felújítás miatt, kb őszre kezdtünk rendbe jönni. Barni sokat dolgozott, de volt egy időszak, hogy nem volt munkája, ráért, pénzünk viszont nem volt, hogy utazzunk. Voltunk valamennyit a Balcsin, én augusztusban Marival meg a gyerekekkel, az jó volt. Dani augusztusban leszokott a cumiról, szeptemberben oviba ment, nem volt könnyű, kb december végére láttuk azt, hogy jól érzi magát. Novemberben és decemberben végig betegek voltunk, pont, amikor újra elkezdtem tanítani - én el nem tudom képzelni, más anyukák hogy dolgoznak az on/off betegségek mellett.

Nagyon megviseltek a világban zajló szörnyűségek, háborúk, szenvedés, meg itthon, az országban jelenlévő szegénység, igazságtalanság és reménytelenség, meg persze hogy a munkámnak semmi értéke nincs. Ezek a dolgok kicsit mindig velem vannak, és tudom, hogy meg kell tanulnom eltávolodni valamennyire tőlük, mert vannak időszakok, hogy ezek miatt ébren forgolódom éjszakánként. Közben meg szerintem olyan szép az élet. Van egy fiú, közel laktak hozzánk Vácon, alattam járt áltiban, a tesója meg felettem, jól ismerem őket. A kisebb srácnak pár éve rákban meghalt a fiatal felesége, ő két kicsi gyerekkel maradt egyedül. Egy ideje tudom, hogy van barátnője, láttam, hogy voltak Barcelonábn, mikor mi is mentünk, kértem tőle tanácsokat a várossal kapcsolatban. Aztán most láttam, hogy kisbabájuk született - szeretem az ilyen történeteket, a második esélyeket, a megerősítést, hogy lehet újra boldog az ember. 

És az új év? Én csak egészséget kérek magunknak, meg mindenkinek, nektek is, és azt fogadom meg, hogy több időt töltök a családunkkal és a barátainkkal.