nyüssz

Nem is emlékszem, mikor volt utoljára, hogy ilyen nyűgösen indult a reggel, mint ma. Dani sírt is, hogy nem akar oviba menni, és hiányozni fogok, rajzoltam piros szívecskét a kezére, hogy ha ránéz, akkor eszébe jusson, hogy én mindig vele vagyok. Végül Barni vitte őt oviba, neki is sírt. Fú, mi lesz majd, ha suliba megy?

Pénteken végül eladtam a színházjegyeket, amiket Barni a születésnapjára kapott tőlem (Brooklyni mese), végül féláron, de így is örültem, hogy nem vesznek el és valakinek örömet okoz az előadás. Minden nagyszülőnk beteg, Barni meg nem akart valamelyik haverjával menni. Amúgy is rossz napja volt a melóban, jó volt így hárman együtt lenni este, vacsiztunk, társasoztunk, korán aludtunk. 

Szombaton be kellett mennünk a Mammutba, mert Barni focicipőjének levált a talpa, kicsit körül is néztünk, vettem arckrémet és szérumot, mert nagyon száraznak érzem a bőröm. Ebédeltünk itthon, főztem spenótot és fasírtot, hogy Barni vihessen anyukájának ebédet, szegény, ő most csupa láz. Délután itthon voltunk, Barni végül visszament, hogy elvigye a kaját meg másutt keressen cipőt, mert a Mammutban nem talált, és közben feltűnt, hogy nincs meg a telefonom. Ha az órám nem látja, akkor az azt jelenti, hogy nincs a környéken, így már kezdtem azt gondolni, hogy elhagytam. Nem voltam nagyon elkeseredve, mert jó régi (4 éves), és nem szeretem, mert kicsi, meg megvan a régi telefonom, ami szinkronizálva van ezzel és tulajdonképpen ugyanúgy tudnám használni, csak hamar lemerül. Végül pár óra múlva eszembe jutott, hogy amikor kiszálltam az autóból, kidobtam a kukába az autóból összeszedett szemetet, úgyhogy lementem, kinyitottam a kuka tetejét, Barni pont hívott, és a mosolygó arca ott világított a banánhéjak között. Megkönnyebbültem.

Vasárnap este pedig próbám volt, Barninak pedig padel, és végül írtam Dani kis barátjának az anyukájának, hogy nem fogadnák-e be Danit 5-től fél8-ig, és írta, hogy de, persze, nyugodtan hozd át! Úgyhogy végül tök jó volt, hogy el tudtunk menni mindketten a dolgunkra kicsit, és ő is jót játszott addig a kis barikkal. 

Én is nagyon nyűgös és fáradt vagyok amúgy, utálom a telet sajnos, nem járok edzeni sem. Kicsit meghirdettem magam és most vannak új tanítványaim is, ami viszont tök jó, bár lehetne még több (szinte minden nap ír valaki, úgyhogy szerintem lesz még). Bár legszívesebben csak benyomnék egy jó, vékony tésztás pizzát egy jó sori előtt a napsütötte kanapén, aztán bealudnék rajta. 

Ezt a sajtos rúd receptet pedig Lulu anyukájától kunyiztam el, nagyon-nagyon finom. Phoebe-től kaptam profi microplane sajtreszelőt, így végre tudtam használni azt is, mekkora különbség!