semla

Kedden reggel találkoztam Kis Galaxis barátnőmmel, akivel már nagyon régen nem. Anno szerintem aránylag rendszeresen részesei voltunk egymás életének, de ez a kisgyermekes vidéki lét (amúgy azt hiszem, az ő házuk még budapesti lakcímmel rendelkezik, csak én lakom falun), úgy tűnik, megtépázza a barátságokat. Na de most beültünk együtt a Normába kicsit beszélgetni, meg összeszedni, kivel mi újság, nagyon jó volt. Ettünk, mint mindig, én például semlát, amit tavalyt nem sikerült, pedig akkor is nagyon akartam. Az a vicces a semlában, hogy ránézésre egy luxi képviselőfánknak tűnik, és oké, tejszínhab is van benne, de mandulakrém, ami alul van, az nagyon tömény. Írtam Anszkinak is, és mondta, hogy igen, ez ilyen, és van, hogy ő ezt eszi ebédre - megértem, mert miután megettem, úgy éreztem, hogy soha többé nem bírok semmit enni. Nagyon finom volt amúgy, de ha normáztok, és nem egyedül, javaslom,  javaslom, hogy felezzétek el, és így meg lehet kóstolni mást is mellé. 

Egyébként régen, még Vácon volt egy időszakom, mikor egy párszor csináltam égetett tésztát, ami amúgy a látszat ellenére nem ördöngösség, és azt volt a család kedvence, hogy vékony, roppanós tészta, tejszínhab, friss málna, és apróra vágott roppanós tészta a tetején. De jó, hogy eszembe jutott, majd csinálok ilyet megint!

Délután levágattam a hajam, már egészen hosszú volt, sokkal könnyebb vele így bánni, mikor rövid, nagyon szeretem. Visszaköltöztek a Paulay-ba, ugyanabba az üzlethelyiségbe, ahol régen is voltak, és ez annyival kellemesebb, hangulatosabb, úgyhogy nagyon örülök. Most nem Gergő volt, hanem a lány, akihez még szoktam járni, ő is cuki, jó fej és nagyon jól vág. Még tavaly mesélte, hogy szakítottak a pasijával, akivel régóta nem mentek jól a dolgok, és el volt keseredve, hogy mi lesz most. Én meg vigasztaltam meg bíztattam, tudjátok, milyen vagyok: örök optimista, de nyilván én is tudom, hogy kemény megélni egy szakítást és egyedül lenni hosszú idő után először. Na de most mesélte, hogy van valakije, egy szépen, lassan, több hónap alatt kibontakozó barátságból lett szerelem, ami szerintem annyira ritka. Nagyon jó volt hallani és annyira örülök neki!

Ma délelőtt meg itt volt a takarítónő, míg én a vendégszobában dolgoztam, és mikor ment el és kikísértem, megdicsérte az asztalon a csokor tulipánt, és mondta, hogy milyen kedves Barni, hogy mindig vesz nekem. Én meg felvilágosítottam, hogy kb a kapcsolatunk elején, egyszer kaptam Barnitól egy csokor rózsát, és azóta nem, mert nem hisz a vágott virágban (mert azt levágják és pár nap múlva meghal, pff). Igaz, ami igaz, alkalomra szokott nekem cserepeset hozni, de vágottat azt mindig magamnak veszek. Egy illúzióval kevesebb.