2014. április 7., hétfő

Warwick Avenue

Nagy nehezen megvoltak az óráim, a szemeim folyamatosan tele könnyel, nagyon nehéz volt tartanom magam. Gondoltam, valahogy kibírom este 6-ig állva, de aztán rájöttem, hogy nem érdemes rákot kapnom 6000 Ft-ért, úgyhogy lemondtam a délutáni tanítványaimat, hazajöttem, és jól kisírtam magam. 

Anyu is azt mondja, hogy túl kell rajta esni, és kész. De sajnos megint úgy érzem magam, mint annak idején, mikor elmentem a pszichiáterhez, beültem, és csak sírtam, csak sírtam, és ő mondta, hogy hát mondjak már valamit, mert így nem tud segíteni. Most is, az email óta, ha csak eszembe jut, vagy anyunak mondani akarok valamit róla, sírok, szóval nem látom magam, amint elmegyek egy ügyvédhez, és előadom a dolgot. Tudom, hogy ez természetes, az lenne furcsa, ha nem fájna, még ha tudtam is, hogy előbb-utóbb bekövetkezik, de nem véletlenül nem adtam még be a válókeresetet én. Ez a gyászfolyamat része, és napokon belül könnyebb lesz (remélem), de most olyan, mintha 6 hónapot visszaestem volna, értelemszerűen sok minden eszembe jutott, amire sosem akarok már emlékezni. Azért nagyon köszönöm a biztatást és a kedves szavakat, nagyon-nagyon sokat számítanak. Ha kicsit jobban leszek, majd keresek ügyvédet, hogy képviseljen.

25 megjegyzés:

  1. Nagyon jól tetted, hogy lemondtad az óráidat, ilyenkor az embernek ki kell engedni a gőzt, nem egész nap fegyelmezni magát. Az meg biztos megoldható lesz, hogy ne kelljen találkoznod vele. Sokan gondolunk rád, és ha bármiben tudunk, segítünk. xxx

    VálaszTörlés
  2. Az emberben mindig marad egy keserűség-porció, ami adagolódik kifele, egyre kisebb tételekben és később egymástól egyre távolabbi időpontokban... én persze sosem váltam, de nagyon sokan beszélnek egyfajta megkönnyebbülésről, mikor az a pecsét aztán tényleg rákerül. Hogy az már olyan lezárásféle: akkor úgy végleg el lehet gyászolni-engedni a dolgot. Lehet, hogy ez a feszültség is szerepet játszik? Nem elég az eddigiek, most még egy tortúra hátra van, "pedig már olyan jól feldolgoztam", stb.

    (Mármint a nem házasságos szakításoknál talán még külön para, hogy valahogy olyan sokáig ott bujkál a valami vagy a valami lehetősége, válásnál pont az ellenkezője történik - mondjuk a véglegesség is ijesztő lehet, az igaz.)

    Tudom, nem ilyen egyszerű. De biztos érted.
    És ne hallgass ilyen buta zenéket :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A család is ezt mondja, hogy majd most jobban le tudom majd zárni. Persze, csak most még előbb fel kell tépni a sebeket, mint a mai állapotom mutatja. Sajnos megint csak arra tudok gondolni, hogy úristen milyen értelmetlen faszság ez, ami történt, hihetetlen. Meg eszembe jutott, hogy hogy bánt velem, miket mondott. :(

      Nem mertem amúgy meghallgatni. :) Csak eszembe jutott a hangulata, így, hogy esetleg megint találkoznom kell vele (god forbid).

      Törlés
    2. Hát mert ez az igazság: értelmetlen faszság. Egyébként gondolkoztam ezen, hogy mi történt, és arra jutottam, hogy: egy működő élethelyzetből kivágtak téged egy másikba (ez utóbbiról nyilván kiderült közben, hogy ez is egy működő élethelyzet) - de gyakorlatilag anélkül, hogy megbeszélték volna veled, hogy a váltás hogy érintene.

      Ebben a bánásmódban van valami eszméletlenül embertelen/lélekbe gázolós, vagy nem is tudom, hogy nevezzem. Mintha a másik még ebben sem lehetne partner, pedig azt hittük, egyenrangú partnerek vagyunk.

      Valahol számomra ez lenne a legbántóbb és a legfájdalmasabb a folyamatban: hiszen egy ponton őszinteséget, és ami a legfontosabb, szövetséget ígértünk egymásnak (és nem a házasság miatt - én mindig mondom, hogy a jó kapcsolat = cinkosság*), és gyanítom, hogy a te fájdalmaid is efelé akkumulálódnak valahogy.

      * cinkosság: annyira jó, hogy az angolban van erre kifejezés: "partners in crime", amikor egyszerre fikázzunk a filmrendező barátaink által istenített művészfilmeket, egyszerre érzünk ellenállhatatlan vágyat, hogy ellopjunk egy körtét a marrakeshi turistapiacról, és amikor mindez megvan, és egy ilyen ember csak úgy félredob, hogy ő most MÁST, akkor ott mintha a világ vége eljönne. A partnered, a cinkosod, a mindened hirtelen mást akar.

      Még csak el se ítélnéd csípőből - ha valami emberi méltóságot meghagyna neked. Aki a partnere (és cinkosa) voltál, éveken át.

      Törlés
  3. Az ember tisztára megzavarodik a váláskor is, egyszerűen érthetetlen, hogy került ilyen helyzetbe, de aztán az idő begyógyítja a sebeket... illetve tompu

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. Tudom, igen, pont ezt érzem. És tudom azt is, hogy ez után majd gyorsabban kitisztul a fejem, ha megtörténik, hiszen a nehezén már túl vagyok.

      Törlés
  5. Jobbulást kívánok, nagyon nem lesz egyszerű lelkileg, de hamarosan túl leszel rajta és onnantól már csak jobb lesz. Tiszta lap

    VálaszTörlés
  6. Így ismeretlenül is nagyon sajnálom, hogy ezt át kell élned. :( Biztos, hogy néha még fel fog szakadni, de trillian nagyon jól megfogalmazta, egyre kisebb adagokban... és egyszer végül kiürül. Nem tudom a történetet, nem is tudom, hogy írtál-e erről régebben, de a blog alapján nagyon jó ember vagy és nagyon sokan szeretnek, segíteni fognak átvészelni ezt az időszakot. És most sírj, amennyi csak jön. Néha az a legjobb. :(

    VálaszTörlés
  7. nagyon szépen haladtál, és fogsz is haladni tovább az újraépítés/épülésedben szerintem, már amennyire blogon keresztül ezt lehet követni. ez most bazi nehéz lesz, de túl leszel rajta, meglesz a lezárás, és utána már csak jobb lehet. na meg lesz is! tuti! jön a nyár, a meleg, az illatok, a színek, túl leszel ezen, gondolj erre! ölelés

    VálaszTörlés
  8. Ti vagytok a legeslegcukibb olvasótábor! <3

    VálaszTörlés
  9. Ilonka, én is gondolok rád, nincs könnyű dolgod, de túl leszel rajta, és ezzel többet nem kell foglalkoznod. De teljesen aterzem, en se akarnam latni, jobb ez igy. Es gondolj arra, mennyire jo kedved volt mostanaban, az egeszsegedre es a hajadra meg vigyazz. Kuldom az erot. Olellek

    VálaszTörlés
  10. Ilonkám....ölellek! Itt vagyunk veled!

    VálaszTörlés
  11. Amikor elkezdtelek olvasni, kábé az első házasságnakvége említésnél azon döbbentem meg, hogy te milyen jól viseled. Hogy tényleg boldogságvadász vagy és nem csak úgy mondod. Szóval ezután is tuti jó lesz majd, amikor elmúlik.
    Amúgy meg socially awkward vagyok, úgyhogy csak Sheldont tudom idézni:
    https://www.youtube.com/watch?v=ABoj1-jeW0M

    VálaszTörlés
  12. <3 (sok sok erőt adó kismanó repül feléd szóval ma este majd engedd be őket valahogyan ;)

    VálaszTörlés
  13. Teljes szívböl kívánom, hogy nagyon gyorsan magad mögött tuddhasd az egészet.
    Nagy ölelés innen messziröl is!

    VálaszTörlés
  14. Most nagyon rossz Neked, de kitartás, ha papíron is lezárod életednek ezt a fejezetét, könnyebb lesz továbblépni.(Én 35 éve váltam el az első férjemtől, 5 évvel később családot alapítottam. A gyerekeim még a nevét sem tudják az elsőnek, annyira nem számít már...)
    Hidd el, Neked is eljön az igazi, a végleges társ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te már 18 évesen elváltál? nem semmi :(

      Törlés
    2. 18 évesen mentem férjhez és 20 évesen váltam. Utána 25 évesen mentem férjhez, és azóta is együtt élünk, tehát van remény!

      Törlés
  15. kicsit későn, de annál több szívecskét és szeretést küldök én is!
    ( okos a témában ugyan nem vagyok, mert még sosem váltam, és nem is házasodtam, de úgy érzem, ebben az ijesztő véglegességben ott lapul a jó is, a lehetőség is arra, hogy tiszta szívvel kezdj új életet, valaki mással. én akkor nyűglődtem a legtovább egy reménytelen sztoriban, vagy három évig, amikor a másik lebegtetett. itt legalább semmi ilyesmi nem lesz, és ha túl leszel rajta, sokkal könnyebben fogsz tudni továbblépni! )

    VálaszTörlés