Aztán késői ebéd gyanánt beültünk az Okay Italiába, mert tudja, hogy számomra az ottani tenger gyümölcseis spagettinél nincsen finomabb étel, ittunk egy pohár bort, meg még egyet... És akkor elmeséltem neki a blogot.
Most 20-án voltunk együtt 5 hónapja, és még nem tudott róla. Lapítottam, mert nem voltam biztos benne, hogy akarom, hogy tudja, nem voltam abban sem biztos, hogy hogyan reagálna. Már többször kellett magyarázkodnom, rögtönzött kifogásokat kitalálni, és az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy kétszer is megtörtént, hogy én írtam, püföltem a billentyűzetet fél órán keresztül, ő pedig megkérdezte, hogy mivel foglalatoskodsz ennyire? Én pedig nem tudtam hirtelenjében mit mondani, valami olyasmit makogtam, hogy semmi különöset nem csinálok, tudom, lehettem volna kreatívabb is. Aztán mikor másodszor is ez volt, mondjuk egy hét különbséggel, akkor utána elmondta, hogy rosszul esett neki, hogy megkérdezi, én pedig látványosan nem akarom elmondani, mit csinálok, úgyhogy többet nem is kérdezi meg. És most, hogy fotózni is elkezdett tanítani, úgy döntöttem, bízom benne, és elmondtam. Elmeséltem az egész sztorit, hogy miért, hogyan kezdtem, hogy kiket olvastam, és hogy kitaláltam egy olyan blogot, amilyet én szerettem volna olvasni, de olyat senki sem írt, elmondtam, miről szól, hogyan fejlődött ki az egész, hogy a családom is olvasott, aztán hogyan kellett bezárnom az exem miatt, a névváltást, az új blogot, hogy milyen szuper kis olvasótáborom van, hogy mennyire szeretem írni, hogy milyen nagy hatással van a színes kis virtuális életem a hús-vér életemre is, és hogy mennyi barátot találtam Molnár Ilonkán keresztül.
Először láttam, hogy nem esik jól neki, mert hogy mire készüljek, még hány titkod van? Aztán a lehető legjobban reagált, megértette, merthogy ez megmagyaráz egy csomó mindent, már érti, mire kell nekem a fotózás, és milyen fényképekre van szükségem... De nem kérte, hogy megnézhesse, hogy olvashassa, és nem is tett fel róla több kérdést. Ami szuper, mert nem is akarom, hogy olvassa. Szóval minden marad a régiben, csak nem kell tovább titkolóznom.
:-) Tök jó, hogy elmondtad, és még jobb, hogy ő így reagált.
VálaszTörlésSzuper! Tökéletes reakció. És hogy bírja ki, h ne olvassa... :))
VálaszTörlésNem tudja a nevet meg a címet! Még annyit sem, hogy Molnár Ilonka. :)
TörlésNem akarlak elkeseríteni, de nálam nagyon hasonlóan ment ez annak idején, hogy tök jól reagált a fiúm (azóta a férjem), aztán egy-két nap múlva bekattant neki valami és simán kiguglizta (még a freeblogos időkben). És semmi konkrétumot nem tudott a blogról, csak ismert. :)
TörlésNem keserítesz el, az, h a te pasid így tett, nem jelenti azt, h az enyém is így fog. Persze tudom, h azzal, hogy elmondtam neki, megadtam az esélyét, h kíváncsi lesz rá. Akkor sincs semmi amúgy, de az én szívem könnyebb lenne, ha nem olvasna. Mondjuk ő eddig bizalomból mindig ötösre vizsgázott előttem, szóval... Adjuk meg neki az esélyt, hátha van ilyen.
TörlésÉn nem mondtam, hogy el fogja olvasni. Csak azt akartam mondani, hogy még változhat, hogy akarja-e vagy nem. Mindegy is. Legyen úgy, hogy ne olvassa.
TörlésÉrtem én, és tudom, h változhat. De hátha.
TörlésPont ideális a reakciója, nem? :)
VálaszTörlésA gépeden nem szokott netezni?
Sokkal nyugodtabb lehet a lelked, hogy tudja :) A reakciója tetszik! Az én párom is tudja 3 éve, mégsem olvassa a blogom, bízunk annyira egymásban, és meghagyja nekem, mint csajos "szelepet" az életemben.
VálaszTörlésSzerintem ez így tök jó :) Megkönnyebbülés is meg minden :)
VálaszTörlésIsmerős érzés...
VálaszTörlésÜgyes voltál!