2015. február 2., hétfő

Hülye hétfő

Az lett, hogy oké, szeretem őt, és ha neki ez fontos, és úgy gondolja, hogy így biztonságosabb, akkor úgy fogom a kormányt, ahogy ő szeretné, de életveszélyesen (na jó, igazából nagyon kedvesen) megfenyegettem, hogy ha megint kritizál, akkor többet nem vezetem az autóját. Úgyhogy most szent a béke, remélem, így is marad. 

Tegnap délután pedig csináltam (csináltunk, volt segítségem is) túrós pogácsát (az a recept, hogy egy rész túró, egy rész finomliszt, egy rész vaj, aránylag sok só, Annunciata, ezt javasoltam neked a múltkor), olyan piciket, hogy kb 1 harapás egy darab, füstölt sajttal a tetején, nagyon finom lett, azt hoztam tízóraira is. Most egyelőre ez a napom fénypontja, és gyanítom, hogy ez este 6-ig így is marad. Annyira hétfő van, hogy még az idegesít, ahogy a velem szemben ülő kolléganő rág, miközben bent ülünk a tanáriban lyukasóra alatt.

6 megjegyzés:

  1. Hű ilyen rágás dolog nekem is szokott lenni. Illetve nyammogás. És engem a végén mindig kiborít, hogy mit idegeskedek ezen..
    Na de azt akartam írni, hogy én ezt a pogácsát szoktam úgy is sütni, hogy túró helyett juhtúrót rakok bele. Próbáltad már? Nem érezni a juhtúró ízét mégis kicsit pikáns lesz tőle. Isteni!

    VálaszTörlés
  2. Egészen elszégyelltem magam a múltkor, hogy én még soha nem is sütöttem pogácsát. Már kerestem is recepteket. Egy egyszerű sajtossal fogok kezdeni. :)

    Nem tudom az itteni túró jó lenne-e ebbe, amit Te sütsz, mert csak sima krém az egész, az íze sincs a közelében se az otthoninak.

    VálaszTörlés
  3. Nem jó a német túró a pogácsába, teljesen elcseszödik töle. vagy hozzal/hozassál otthonról (anyukám mélyhütve is szokta és bevált), vagy török boltokban találsz "igazi" túrót, de az meg nagyon sós. Mondjuk, a pogácsába jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De lehet találni cottage cheese nevű (Lidl-ben, Aldiban is van), a túróhoz kísértetiesen hasonlító, ám darabosabb cuccot, én kint abból sütöttem, és tök jó volt bele.

      Törlés
    2. Sejtettem,hogy ez a túró nem lesz jó. Megpróbálom majd ezt a cottage cheese nevezetűt. :)

      Törlés
  4. Olyan kis "bogyós"? Hüttenkäse a neve, az tényleg nem lehet rossz, de pogácsába nem próbáltam.

    VálaszTörlés