C'est la vie

Nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemesen fogok csalódni ebben a kirándulásban. Tömény nyár, cuki, jókedvű, lelkes kölykök, a kolléganőm teljesen lelazulva, tökéletes szállás Eger szélén. Van cica és kutya is, nagy kert full kilátással a városra, függőágy, meg szép kis szobánk egész messze a kölyköktől, hogy folyamatosan azt hiszem, hogy a telefonom csörög, ugyanis tücsökciripelésre van beállítva. Finomakat ettünk, sétáltunk a városban nagyot, és a legjobb, hogy olvastam egy csomót, ugyanis, bár erre egyáltalán nem számítottam, de van egy csomó időnk pihenni. 

Igyekszem a legjobbat, legtöbbet kihozni ebből az egészből, jól érezni magam, amiben sokat segít a város hangulata, a nyári meleg, a kollégám meg a gyerekek kedvessége, de azért egész nap szorongatja valami a torkom, és legszívesebben otthon, az ágyamban lennék, szimbiózisban a takaróval, a lábamon doromboló macskával, meg az ágy mellett horkoló kutyával, és csak aludnék, aludnék. Szomorú vagyok. Szingli lettem újra. 

Nem őt siratom, mert sosem lettem volna mellette boldog. Nem is voltam már jó ideje. Banális az is, ahogy vége lett, értelmetlenül, igazságtalanul, kicsinyesen, méltatlanul - azonnal tudtam, hogy ennyi, hogy én már ezért egy lépést nem teszek. A közös idők fognak hiányozni, nagyon szerettem vele lenni, főzni, enni, csavarogni, filmet nézni, tervezgetni, aludni. Jaj, és a kutyája, jaj, jaj, jaj. Mennyire más az élet valakivel, akit szeretsz, minden mulatság, minden kaland megtízszereződik - vagy csak értelmet nyer. És mennyire más az élet egyedül.