2015. május 10., vasárnap

Egy kiskutya kalandjai, meg az enyémek is

Mivel pénteken hajnalig nem tudtam aludni (mint kiderült, az osztálykirándulás mégsem a pihenésről szól, mint azt tévesen hittem), meglehetősen fáradtan érkeztem haza szombat délután. De aztán az itthoni levegő, egy hosszú zuhany és hajmosás, egy óra pihenés a teraszon, meg a tudat, hogy megint szingli vagyok, és így újra át kell értelmeznem a szombat este fogalmát, ha csak nem akarom a hátralévő életemet egyedül tölteni, rávett, hogy összeszedjem magam, és elinduljak szórakozni. Így gyorsan farmert húztam, a citromsárga kiskabátom, meg a fehér tornacipőm, autóba ültem, és elmentem a barátaim koncertjére egy szép kis helyre a Dunakanyarba. Már a kaput akartam becsukni magam után, mikor megpillantottam a kutya szerelmes, vágyakozó tekintetét, ahogy engem figyelt két méterről, ahogy mindig teszi, mikor elmegyek, és ő nem jöhet velem. Úgyhogy kinyitottam a hátsó ajtót, sóhajtottam, hogy na gyere, és már bent is ült az autóban.

Ez a hely kb. 10 percre van tőlünk autóval, arrafelé, amerre tekerni szoktam, közvetlenül a Duna-parton, jó nagy kerttel, a koncertek a teraszon vannak gyönyörű kilátással a vízre, az idejáró arcok valahogy mind jó fejek, és mindig egy csomó rég nem látott ismerőssel összefutok. Igazi pozitív, teljesen lelazulós, töltekezős, tökéletes kora-nyári este volt, nagyon élveztem, de szerintem a kutya érezte magát a legjobban, aki söröspohárban kapta a vizét a főnök úrtól, és mindig simogatta és dögönyözte valaki. Annyira jó látni, hogy milyen gyönyörű, kedves, mosolygós (tényleg), kiegyensúlyozott kiskutya ő, telis-tele feltétel nélküli bizalommal az emberek iránt, és mennyire imádja mindenki, aki elé odaáll, hogy szia, nem simogatnál meg? Egyszerűen nem lehet neki ellenállni. 

Én pedig az óriási almafröccsömet szorongatva elmondtam a barátaimnak, hogy szakítottunk, és meg kellett állapítanom, hogy persze, kicsit szomorú és csalódott vagyok, hogy nem sikerült, de nagyobb bennem a megkönnyebbülés, hogy nincs több rosszkedv és ökölbe szorult gyomor miatta. És olyan jó volt hallani, még a fiúk is ezt mondták, hogy ne bánjam egy pillanatig se, mert lesz jobb, sokkal jobb. Csak a cuccaim kerüljenek vissza hozzám valahogy.

5 megjegyzés:

  1. Én is akarok egy kutyát. 0-24-ben. Annyira hiányzik, hogy nincs kutya velem egy háztartásban :(

    Egy ilyen estét pedig tutibiztos mindenki élvezne - végre tegnap az időjárás is tökéletes volt egy kiülős szombat estéhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont akartam írni Neked, hogy Lakótárs(ak) helyett tarts inkább kutyust :)

      Törlés
    2. Pont akartam írni Neked, hogy Lakótárs(ak) helyett tarts inkább kutyust :)

      Törlés
    3. nem hozhatok állatot a lakásba :(
      arra gondoltam, hogy amerikai módra másodállásban el kellene mennem kutyasétáltatónak :)

      Törlés
  2. Én is, én is. Úgy hiányzik a szüleimnél élő kiskutya kis butus feje, de lakásban, lakótársak mellett jelenleg nem kivitelezhető.:-(

    VálaszTörlés