2015. május 27., szerda

Music makes the world go round

Tegnap délután elmentünk egy jazz koncertre itt helyben, nagyon tetszett. Meg kell, hogy állapítsam, hogy lány basszusgitárosnak lenni és magassarkúban játszani Jaco Pastoriust a világ legszexibb dolga, pályát tévesztettem, francba. Volt ott egy fiatal fekete cica is, amit az ölembe adtak, és azzal szórakoztattam magam, a többieket meg a zenekart, hogy táncoltattam a kis mancsait a finom bossa nova ritmusokra, úgy tűnt, nincs ellenvetése, nagyon cukin sodródott az árral, bár kíváncsi vagyok, mi lehetett a fejében.

Volt néhány helyes zenész srác, akik végre nem kisnyulaknak tűntek, hanem korban hozzám illő férfiembereknek, aztán kiderült, hogy 28-29 évesek (ennyit tesz az arcszőrzet), itt egyből elvesztettem az érdeklődésem, hiába volt meg a szimpátia. Azt hiszem, nem lesz olyan könnyű ismerkedni. A barátnőim vigasztaltak, hogy senki nem mondja meg, mennyi idős vagyok, de hát attól még 37 maradok.

Holnap este meg erre a koncertre megyek a hajóra, ami a kedvenc szórakozóhelyem, a Nouvelle Vague alapítójának új projektje ez, és Tricky, Portishead, Massive Attack, Morcheeba és társaik lesznek hallhatóak feldolgozva, ez csak jó lehet. Ráadásul a fotós barátnőmnek köszönhetően rajta leszünk a vendéglistán, menő-e vagyok (jó, én nem). Gyertek ti is.

Amúgy pedig nem arról volt szó, hogy mától hosszú, forró nyár? Ma konkrétan hidegfrontot emlegettek a rádióban, ugye nem?

11 megjegyzés:

  1. De mi a baj azzal, ha az amúgy minden tekintetben rokonszenves fiúk/férfiak 6-8 évvel fiatalabbak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, inkább 8-9. Én nem tudom, mit kell ezen magyarázni, én nem akarok egy ennyivel fiatalabb fiút magam mellé, kalandot nem keresek, szóval minek. Nekem vannak ilyen korú fiú barátaim, és kölyöknek érzem magamhoz képest őket. Egyikük sem gondolkodik még családban, például, az sem, akinek stabil kapcsolata van.

      Törlés
    2. Jaj, semmit, hát a te életed, a te pasijaid, meg minden, semmi közöm sincs hozzá (nyilván) - csak hát ha minden szempontból OK, akkor én nem hagynám ott néhány perc után azért, pusztán amiatt, mert fiatalabb (vagyis hát így ki sem derülhet, hogy OK-e) - de ha elvi okai vannak, hogy fiatalabbal nem, akkor nincs semmi helye a kérdésnek :) (csak nekem pld. nagyon bejött a saját pasim, aki pedig egyébként fiatalabb, mint én - de hát ezek meg az én preferenciáim)

      Törlés
    3. Nekem is bejött az öt évvel fiatalabb pasi, még a gyerek(ek) ellen sem tiltakozott, pedig abszolút későn érő típus.

      Törlés
    4. Itt 8-9-10 évről beszélünk.

      Törlés
    5. Meg hát (bár nem tudom, miért magyarázkodom), nem az van, hogy jaaaa, te 28 éves vagy? akkor sziaaa!, hanem egyszerűen azt a pluszt, azt a bátorítást, azt az extra flörtölést nem rakom bele, amitől az egész nagy valószínűséggel más irányba indulna (vagy nem). Ha nagy szerelem lenne, természetesen nem akadnék fenn néhány év korkülönbségen, de hát mindannyian láttuk a SATC ide vágó részét, ezek a fiúk annyira másban vannak még, mint én. Mellékesen az exférjem is fiatalabb volt nálam (ezt kifejezetten nem negatív példaként mondom, a szakításunknak semmi köze nem volt ehhez).

      Törlés
    6. ó, én nem érzem magyarázkodásnak és semmiképp nem kényszerítenélek ilyen helyzetbe! inkább csak beszélgetésnek arról, hogy bejön-e (vagy egyáltalán szóba jöhet-e) neked/nekem/mollynak, bárkinek egy fiatalabb srác, és hogy nekem spec jó tapasztalataim vannak (amit nyilván nem magyarázok a korával vagy a köztünk lévő korkülönbséggel, mert ahogy nem gondolom hátránynak, úgy magától értetődő előnynek sem - nálunk egyszerűen működik, annak ellenére vagy azzal együtt, vagy attól függetlenül)

      Törlés
    7. Vagy épp azért működik? :) Megírod, hogy hogy ő mennyivel fiatalabb nálad? maradjunk annyiban, hogy fiatalabb és fiatalabb között nagy különbség van szerintem. Ha egy érett, rendezett, kiegyensúlyozott 32-33 éves pasival hozna össze a sors, egy szavam sem lenne. De 8-9 év, érted, nincs még 30... Nem, köszi. Persze never say never.

      Törlés
    8. kicsit több, mint 6 év

      Törlés
    9. Mikor mi megismerkedtünk, ő 29 volt, én 34 - simàn lehetett volna nagyon gàz, pont ez, pont így szerintem jelentős különbség a két nem között.
      Nem tudom, hogy a nyolc-kilenc év sokkal rosszabb-e, biztosan ki lehet fogni érettebb figuràkat is, persze eleve nehéz ügy izgalmas pasit kifogni (és még érett is legyen hozzà...micsoda elvàràsok!)
      De az az igazsàg, h nekem meg a tudatos megàllapodni vàgyàs olyan lelombozó mindkét nemnél, én ilyen szempontból megértem a férfiak rémületét (most ezt nehogy személyesen vedd, a megàllapodni vàgyàs is érthető azért.) - szerintem valahogy féltudatosan - kétségtelenül nem tudom ez lehetséges-e ha nem vagy jógi mondjuk - meg kell próbàlni sodródni az àrral, akàr egy 29 éves oldalàn...;)

      Törlés
  2. fú, olyan kiábrándító, mikor kiderül, hogy túl fiatalok... :(
    de ahogy elnézem a korban hozzám passzolókat, mióta elköltöztem extől, hát, azok is. pont, ahogy írod. szóval a te korosztályodban sokkal kevesebb az éretlen, szerintem, és mivel nem vagy otthon ülős fajta, előbb-utóbb össze fogtok futni a szabad és megfelelő személyekkel... :)

    pláne, hogy jön a nyár, és ha végre véglegesítenek a suliban, nagyon irigylésre méltó helyzetben leszel, rengeteg időd lesz azt csinálni, amit szeretsz és mászkálni mindenfelé :))

    VálaszTörlés