2015. augusztus 23., vasárnap

Pics, or it didn't happen

  • Futás után szoktam még egy kicsit erősíteni otthon, ami a kutyám és a macskám kedvence. Ugyanis ezeket a gyakorlatokat a nappalimban, a padlón szoktam végezni, és ilyenkor egy magasságba kerülök velük. Úgyhogy ilyenkor kihasználják a lehetőséget, és amíg például a fekvőtámaszokat csinálom, ők odabújnak mindketten elém, hozzám, alám, és vadul dúródnak, erre az időre fegyverszünetet kötve, hiszen kicsi a felületem, meg kell rajtam osztozni. Ezen a képen egy ilyen alkalom látható, pénteken készült. 


  • Sajnos nem jön át a képen, hogy milyen szépek voltak a fények a konyhámban, de az talán igen, hogy mennyire szeretem ezt a helyiséget. 



  • Délutáni szieszta a kertben. Mindig ezen a betonnégyzeten alszik, gondolom, hogy a fű ne csiklandozza a hasát.



  • Már olyan szemmel nézegetem a gardróbom, hogy a kánikularuhákat már el lehetne rakni, de még nincsen hozzá kedvem. 

9 megjegyzés:

  1. Gyönyörű a tálalód (is :) Az én cicáim is szeretik az otthoni tornát, néha nehezítésül pl. rám másznak, vagy beülnek a lábam alá, és rögtön lebegőülés lesz a felülésből :D Bár az egyik rosszabb pillanataiban zsákmánynak néz és próbálja elkapni a mozgó tagjaimat...

    VálaszTörlés
  2. A miénk egy vas fedőlapon alszik mindig - én úgy szoktam gondolni, azért, mert a melegebb és szárazabb.

    Tálaló: nahát! pont ilyen áll apámnál is!

    A ruhák pedig maradhatnak, augusztus végére (és szeptemberre?) jön vissza a kánikula :)

    VálaszTörlés
  3. Nézem a ruháidat és sóhajtozok... :)

    A kutya, a macska, a tálalószekrény mind szépek, de a legjobban a lámpa tetszik. Nekem is volt ilyenem, de a sok költözés után ki tudja, hol lehet.

    VálaszTörlés
  4. Szeretném tudni, hogy tiltottad le a megjegyzéseket annál a posztnál, nagyon hasznos funkció, ha nyitott blogom lenne, folyton használnám :) Amúgy őszintén imádom, amikor az olvasók jobban tudják, mint a blogger, hogy mi miért van, és tök kedves stílusban tálalják ezt, szinte hiányzik ez a fajta életvezetési tanácsadás. :)

    A fotók szuperek. :)

    VálaszTörlés
  5. Szeretném tudni, hogy tiltottad le a megjegyzéseket annál a posztnál, nagyon hasznos funkció, ha nyitott blogom lenne, folyton használnám :) Amúgy őszintén imádom, amikor az olvasók jobban tudják, mint a blogger, hogy mi miért van, és tök kedves stílusban tálalják ezt, szinte hiányzik ez a fajta életvezetési tanácsadás. :)

    A fotók szuperek. :)

    VálaszTörlés
  6. tudom, hogy már nem kérsz kommenteket a bizonyos poszthoz, de én csak most olvastam, és nem traktálni akarlak, de ezt muszáj megosztanom:)
    volt olyan kapcsolatom, amiben erős volt a fizikai vonzalom, mindent megtett volna értem a pasi, csak épp nem volt elég önbizalma mellettem, túlságosan rajongott, és folyton kereste/várta a megerősítést, hogy ugye én is.. és bármennyire is imádtam (sőt, tényleg szerelmes voltam), egy nagyon jó srác, hosszú távon is tökéletes társ lett volna,.. csak hát rá kellett jönnöm, hogy nem nekem.
    mégis vele voltam három évet, de már az elején csilingelt a vészjelző, hogy nekem ez nem "az". ismertem magam eléggé, hogy érezzem, nem lesz ez így jó, én nem az a típus vagyok, aki ebben benne tud maradni - mégsem hallgattam a belső kis hangra. szerintem jól teszed, hogy te hallgatsz.
    <3

    VálaszTörlés
  7. Lenszi: ha megnyitod a bejegyzést szerkesztésre, akkor jobboldalt van egy ilyen, hogy OPCIÓK, és ha azt lenyitod, ott van ilyen, hogy megjegyzések tiltása, meglévők megjelenítése, vagy valami ilyesmi. Nekem is Rotigotin mutatta a csodát:).

    Köszi!

    VálaszTörlés
  8. Olyan cuki a pulid :) Téged olvasva mindig fellobban bennem a kutya iránti vágy :)

    VálaszTörlés