Annyira cukik vagytok a rengeteg üzenettel meg hozzászólással, nagyon, nagyon szépen köszönöm. ♥ Sajnos mi nem szoktunk itthon lelkizni egymással, úgyhogy nem tudok anyu elé állni azzal, hogy de hát ez a fiú engem boldoggá tesz, és hiába fiatalabb, mint én, úgy szeret, hogy ha azt mondanám neki, hogy vegyen feleségül, és csináljunk gyereket mondjuk most, szerintem ő lenne a legboldogabb (na jó, lehet, hogy nem, de értitek). Egyébként vicces, hogy az ő családja pedig pont, hogy odavan az örömtől, hogy ilyen 'komoly' (értsd: idősebb) nőt talált maga mellé, akivel majd jól megállapodik végre a kicsi fiuk (hahaha), szóval minden csak viszonyítás kérdése. De vele nagyon kedvesek a szüleim, óriási szeretettel fogadják, ami nekem nagyon fontos, és én is úgy vagyok vele, ahogy írtátok, hogy nem akarhatok mindig megfelelni nekik (így értettem a leválást a szüleimről), hanem hinnem kell, hogy jól döntök, és majd lesz, ahogy lesz, reméljük, az idő engem, minket igazol. És ha nem, az akkor sem azért lesz, mert anyukám jobban örülne, ha egy nálam idősebb pasi mellett állapodnék meg.
Nagyon jó volt egyébként a hosszúhétvégénk, annyira jó érzés, hogy letudtuk a családi bemutatkozásokat, borzasztóan stresszeltem miattuk. Ami pedig minket illet, hát jó intenzív 3 nap volt, és én azt hiszem, nem vagyok egyszerű eset, már ami tugedörforevörbe vetett hitet illeti, köszi, exférj. Ráadásul ha nála vagyunk, vagy eztazt csinálunk, akkor teljesen laza vagyok, és iszonyú jól érzem magam, viszont itthon annyira fixen megvannak a dolgaim, és hát azoknak úgy is kell lenniük... Basszus, Ilonka. Mindegy, nagyon sokat beszélgettünk, ismerkedtünk, csináltunk egy csomó mindent először együtt, és tök jó volt. És az is tetszett, hogy nagyon színes volt az egész, voltak sokáig alvások, nagy reggelik, kutya, séták, bringázás, kirándulás, vásárlás, piac, közös főzés, a szüleim itt nálunk, mi a tesóméknál, iszogatás, voltunk slam esten, találkoztunk a haverjaimmal, tartottunk sorozatnézős délutánt, voltunk vacsizni, és olyan nyitott mindenre, partner mindenben, még segített is, és ha érezte, hogy becsukódom, kell egy kis tér, akkor hagyott, csak azt hiszem, talán túlságosan is próbál megfelelni nekem... És érzem rajta, hogy stresszel amiatt, hogy mindent jól csináljon, hogy elég jó legyen. Én pedig ezt nem akarom, ezért igyekszem lelazulni, és nem elvárni semmit, csak örülni neki, és szeretni úgy, ahogy van, és nem kívülről méregetni magunkat, hogy jó lesz-e ez az egész, elég jó lesz-e nekem, hihetek-e benne. Nyugi, Ilonka, lazíts.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése