Projet français

Bonjour!

Megérkeztünk. Reggel fél 11-kor indult a gépünk, és este 10-kor cipeltem be a cuccom a szobám ajtaján. Igen, jól számoljátok, ennyi idő alatt autóval is ideértünk volna, én sem értem a dolgot. A hiba főleg ott csúszott a gépezetbe, hogy egy olyan reptéren szálltunk le, aminek bár benne van a Paris a nevében, de 77 km-re helyezkedik el a fővárostól (ebből is látszik, hogy nem én foglaltam a repjegyet). Onnan majdnem másfél óra volt busszal bekeveredni a városba, onnan áttömegközlekedni a hatalmas, nehéz cuccainkkal (lépcsőn föl, lépcsőn le, lépcsőn föl, és így tovább) az egész városon keresztül a Keletibe, majd még vártunk 2 és fél órát a vonatunkra, és utána a 2 órás vonatút zombi-üzemmódban. Én a végén úgy éreztem magam, mintha lefutottam volna a maratont, a sminkem és a frizurám is pont olyannak tűnt, csak indokolatlanul sok csomag volt nálam egy futóversenyhez képest. Na de a lényeg, hogy itt vagyunk. 

Már láttuk (jó messziről) az Eiffel tornyot, a franciák szupercukik (itt szólnék, hogy felejtsük el a bunkó francia legendáját, nekem többször is kivették a bőröndöm a kezemből, és fel- vagy épp lecipelték az aktuális lépcsőn), vettem egy külső aksit a telefonomhoz (mert a f@szom tele lett vele, hogy nem nyomkodhatom, mert lemerül de mostmár soha többet nem fog, zsötem, 10000 mAh) a FNAC-ban, és tökidegen franciák összedugták a kis buksijukat, és segítettek kiválasztani a legjobb cuccot, valamint kértünk időnkét segítséget, és vettünk jegyeket, és csupa-csupa kedvesség és segítőkészség volt mindenki. Mondjuk 2 nap alatt minden franciatudásom elő kellett varázsolni, mert anélkül itt c'est impossible, de ma már poénkodtam is itt a suliban, és megértették, legalábbis nevettek, ez jó jel, nem? A kolléganőm azt mondta, hogy ha nem lennék itt, és nem pötyögnék franciául, ő lefeküdne a földre és sírna. Mondjuk szerintem az sem segítene rajta, de értjük, mit akar ezzel mondani, és tényleg elég jól leírja a szitut. Szóval kaptam egy szuperintenzív francia nyelvtanfolyamot, és még fizetnek is érte. 

És még azt akartam mesélni, hogy itt is 6-kor kell kelni, ezt el sem hiszem. 7-től fél 8-ig reggeli, majd 8-tól órák este 6-ig, és mi részt veszünk rajtuk lelkiismeretesen. Ma cukrászaton voltunk egész nap Pascal-nál, aki egy az egyben olyan, mint Louis de Funes a Szárnyát vagy a combját-ból, és mellé egy szenvedélyes, vérprofi cukrászmester. Imádtam, majd elmesélem. Az első benyomásomról csak annyit, hogy zseniális ez az iskola, a gyerekek és a tanárok is imádják, és már elkezdtem kitalálni, hogy hogyan jelentkezem ide angoltanárnak, és ezt tök komolyan gondolom. 

Még van egy csomó mesélnivalóm, de most megyünk és felfedezzük a várost szereznem kell magamnak egy pohár újbort, vagyis Beaujolais Nouveau*-t (eztetet így írják?). 

Otthon mi újság?

*közben már rájöttem, hogy erre várni kell november 19-ig, de nem baj, jó lesz a régi is