2016. március 27., vasárnap

Every bunny needs somebunny

Ma óriási családi muri volt, amihez utaztunk, szétfagytunk, utaztunk megint, majd bevettük magunkat a tesómékhoz 25-en (ez két család), ettünk, dumáltunk, ettünk. Már teli gyomorral, különböző méretű gyerekekkel az ölünkben beszélgettünk, sztoriztunk, ezer vicces régi történet előjön ilyenkor, ott volt a két 80 körüli nagynéném is, és ők is nagyon viccesek. Előkerültek az esküvők, először az egyik bátyáméké (ők a saját esküvőjükről hazafelé fejreálltak (szó szerint) az autójukkal, és egy karcolás sem esett rajtuk, bár az autó totálkáros lett), majd a másik tesóméké (ők pedig az év legmelegebb napjára időzítettek, kábé elolvadtunk), egyik vicces történés a másikat követte, nevettünk. Beállt 10 másodperc csend, én pedig felálltam, és kimentem kávét főzni. Az igazság az, hogy gyomorgörcsöm lett a gondolattól, hogy esetleg  - logikus módon - az én esküvőm is szóba kerül. Az esküvőm, ami csodás volt, gyönyörű emlék, és volt egy csomó kalandos fordulat ott is, csak éppen... Csak épp már nem aktuális. Nem tabu, de mégsem beszélünk róla - vagy akkor tabu? Nem tudom, mit gondol erről a családom, beszélnek-e róla a hátam mögött, sajnálnak-e. Szerintem látja mindenki, hogy jól érzem magam a bőrömben és boldog vagyok, de nem lehet jó nekik látni mégsem, hogy így alakult ez az egész. 

Csütörtökön már nem tudom, mi volt, de nem mentem este sehova, pénteken Budapesten voltam egész nap, este, bár hívtak a többiek, itthon maradtam pihizni. Szombaton egész nap vásároltam, takarítottam, sütöttem, elfáradtam. Ma a családozás merített le, alig vártam, hogy egyedül maradhassak, A hidat (Bron/Broen) nézem, nagyon izgi. Már rájöttem, hogy én azokat a filmeket/sorozatokat szeretem, ahol nem tökéletes, kirakatszerű életeket mutatnak, amire csorgathatod a nyálad, hanem igazi, hús-vér, hibákkal, problémákkal, tragédiákkal küzdő embereket. Ebben a sorozatban szívszorítóan magányosak a főszereplők. Kicsit rákényszerített, hogy magamba nézzek: a negyedik este talál itthon, egyedül. Kezdem én is úgy érezni, hogy ez már a szomorú/szánalmas/szerencsétlen szingli kategória, és az a baj, hogy tökéletesen megszoktam, hogy ez van. Kifejtettem már, nem akarom ismételni magam, de már nem is emlékszem, milyen, ha az embernek van társa, milyen hazajönni valakihez. Hiányzik, vágyom rá, hogy a színes kis életemet megoszthassam valakivel. Úgy sejtem, hogy holnap reggel ez már eszembe sem fog jutni, de azért tudom én, hogy bármennyire jól érzem magam, azért ez egyáltalán nincs így jól. 


Ezzel járultam hozzá a családi murihoz, úgy tűnik, bonyolultabb feladatot nem mernek rámbízni

14 megjegyzés:

  1. Kérdés az, hogy te magad rosszul érzed magad, ha szóba kerül az esküvőd, vagy az az életed, amikor férnél voltál? Kellemetlen neked? Mert ha nem, szívesen mesélsz róla, akkor mesélj. Az emberek kímélni akarják a másikat, és inkább hallgatnak, még akkor is, ha pont beszélni lenne jó (ezt a gyerekem kapcsán is tapasztaltam). Nem tudják mi a jó nekem, vagy neked, jelezni kell, meglepően jó hatása van. Én nem vettem le az esküvői képeinket, meg a nászutasakat sem, miért kellene, amikor nagyon szép élmény volt, nagyon boldog voltam, és ez az egész az életem része.

    A másikra meg, kívánom, hogy változzon a dolog.:-) Én egyelőre abban a szakaszban vagyok, hogy nem is akarok senkivel együtt élni egy darabig. Nyilván nekem nem üres a lakásom, vannak gyerekeim, teljesen más a helyzetem. De én nagyon kívánom, hogy találjál olyan férfit, akivel megoszthatod..-)

    VálaszTörlés
  2. Kár, hogy a poszt alatt a "de jó! :)" és a "mesélj még" mellett nincs valami együttérzős gomb...

    VálaszTörlés
  3. Én is drukkolok h találj egy szuper pasit, aki olyan mint a tegnap posztolt Justin ;). Tök jó h boldog vagy egyedül is; sokkal szerencsésebb, mint aki befordul ezen vagy épp minden pasira rámegy...
    A családod meg jófej és empatikus! Biztos nem akarnak belegyalogolni semmibe. Látják h most jól vagy, de tuti az is beléjük égett h mi volt, amikor hazaköltöztél...
    <3

    VálaszTörlés
  4. Ezer evente egyszer irok egy jo hosszu kommentet, erre a kilepesre kattintok a közzetetel helyett. Pedig olyan jol megmondtam! Volt benne pöttyösseg, csoki es szabadsag is, de keptelen vagyok ujrairni. Csak annyi, hogy öelellek es drukkolok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én is, rendszeresen:)

      Törlés
    2. ó, pedig igazán kíváncsi lettem volna!:( köszönöm ezt is!

      Törlés
  5. Tegye fel a kezét, aki nem éli meg ezt az állapotot 2 kapcsolat között! Na ugye! Nekem is volt 1 ilyen J előtt már éreztem, hogy kész lennék egy kapcsolatra, csak ki kellett várnom, hogy jöjjön:). Írtak már előttem, hogy amikor valami trauma vagy rossz ér valakit, aki fontos neked, baromira nehéz hogyan is kellene viselkedni. Van egy barátnőm, aki egy horror balesetben vesztette el a ferjet, a lányuk 4 honapos volt. Szinte minden barátja eltűnt, és mindenki azt mondta, hogy nem tudta, mit csináljon vagy mit mondjon. Ezekben a félperces csendekben csak te tudod megtörni a jeget. Ölelés, minden elmúlik, lesz jobb!

    És hogy a lényegre is reflektaljak, a saláta misticanza+retek - de milyen Milonkas öntetet kapott?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) narancslé+mogyoróolaj+balzsamecet+méz, nagy sikere volt!

      Törlés
    2. Igen, én is erről beszélek, nekem a gyerekem halt meg. Millió ember hiszi azt, hogy jobb, ha nem beszélünk róla és úgy teszünk, mintha nem is létezett volna. Pedig annál borzalmasabb nincsen. Valaki azt mondta, hogy jaj, nem akar sebeket feltépni. Nem tép fel sebeket, sőt gyógyít azzal, ha beszélhetek róla is, természetesen úgy, ahogy a többi gyerekemről.
      De én is rájöttem, hogy magamnak kell ezt mondani, jelezni, mert másképpen nem megy.

      Törlés
    3. Bobe, kérhetek esetleg hozzád meghívót?

      Törlés
    4. Írj kérlek egy e-mailt a bobe212 kukac freemail pont hu címre, és akkor tudok küldeni.

      Törlés
  6. Én két éve élek egyedül, illetve a két kisfiammal. Előtte 13 évig voltunk együtt a volt férjemmel. Nekem az eleje volt nagyon nehéz, az, hogy este egyedül vagyok, hogy nincs kihez szólni, nincs kivel megosztani a gondolataimat.
    Most már megszoktam, de azért hiányzik a társ. Nálam nem tabu a házasságom, gyorsan és nem szépen lett vége, de én szoktam beszélni róla.
    A saláta meg tényleg jól néz ki. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen, az eleje iszonyú nehéz. persze, értem, nekem is ez hiányzik. és köszönöm.

      Törlés
  7. olyan jó olvasni a grande familiás sztorijaidat! ebben tényleg igazán nagyon szerencsés vagy. nekem pont tökmás az életem: a másik felemmel (és a közös kisfiunkkal) élek nagy boldogságban, viszont mindkettőnk családja elég elcseszetintett. neki meghalt az apja kiskorában, az anyja azóta elfogyasztott 3 másik férjet, és folyamatosan pasizik, én meg nem is ismerem az apám, és az anyám évtizedek óta egyedül van.. reménytelenül vágyom a tiédhez hasonló boldog, nagycsaládos szitukra, ezért családos jóbarátokat gereblyézek össze folyamatosan, az kicsit olyasmi :)

    VálaszTörlés