2019. május 25., szombat

SÁO

Nagyon durva (két) hetünk volt, Barni elképesztően sokat dolgozott és rengeteget stresszelt, én meg kicsit átvettem a gyomorgörcsölést tőle, azt hiszem, izgultam helyette is. Közben ettől függetlenül szépen leamortizáltam magam egészségileg és energiaszintileg egyaránt. Nem volt jó, de túlvagyunk rajta, a jövő hét már sokkal lazább lesz.

Péntek este zárta le a hetét, aztán hazajött későn és azonnal lefeküdtünk aludni. Megbeszéltük, hogy szombaton feloldjuk az egész hetes feszültséget, és végre figyelünk egymásra - amire az elmúlt időszakban sem időnk, sem energiánk nem volt. Aludtunk, ameddig tudtunk (fél 9, ez mindkettőnknél erős rekord), majd rövid készülődés után bevásároltunk a tőlünk 50 méterre lévő piacon (ami annyira Franciaország nekem, nagyon szeretem) egy csomó zöldséget és gyümölcsöt. Aztán elmentünk, vettünk nekem telefont (fél óra alatt, nem kellett sorban állni, és szuperkedves-ügyes volt az ügyfélszolgálatos lány), egy másik helyen vettünk fóliát meg tokot, és be is üzemelték nekem a telefont, majd elmentünk ebédelni. 

Nekem a KHAN a kedvenc ázsiai éttermem Budapesten, sokszor áradoztam már itt róla, és sokmindenkit elvittem már, hogy megosszam velük is az élményt. Barni is velem járt ott először, és tetszett neki a hely, de azt mondta, hogy a Gozsdu udvarban lévő SÁO, ami egyébként a KHAN idősebb tesója, sokkal jobb - hangulatosabb, nagyobb, profibb, és jobbak a kaják is szerinte. Ma először eljutottunk oda együtt, és végigettük az előételeket, ahogy én szoktam ázsiai helyeken - azt hiszem, tudnék csak rákocskás nyári tekercsen élni. Tökéletes ízorgia. 

Nagyon tetszett a hely, gyönyörű és színes, dizájnra egyértelműen veri a Khant. Nagyon kedvesek az arcok, gyors és profi a kiszolgálás (a Khanban is), a kaja - szerintem a Khanban jobb, Barni szerint itt. Az árak ugyanolyanok. De gondolom, mindegy is, melyik jobb, örülni kell, hogy két ilyen magas színvonalú, autentikus, mégis nagyvárosi és modern ázsiai étterem is van Budapesten. 

És a telefonom fényképező-tudását is kipróbáltam azonnal.











6 megjegyzés:

  1. Nekem is inkább a SAO a kedvencem a két "tesó" közül. Végigkóstoltam már náluk az összes Pho levest, mindegyik eszméletlen finom! 😍😋
    Az egyetlen dolog, ami engem állatira zavar, hogy szinte mindig full hangerőn bömböl a zene. Erre eléggé érzékeny vagyok, így mostanában sajnos hanyagolnom kell szegény SAOt. Pedig már nagyon hiányzik a finom pho-juk, lehet, hogy elvitelre fogom kérni ezután.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld, szerintem tegnap egyáltalán nem volt zene!

      Törlés
    2. De jó, akkor mégis csak ott kellett volna vacsiznunk tegnap, ahogy terveztük.
      Lehet, hogy mások is panaszkodtak már a hangos zenére... 🤭

      Egyébként nagyon szépek a fotóid! ☺️

      Törlés
  2. Gyönyörűek a fotók! :)
    Ha publikus, leírnád, hogy milyen telefont vettél? Nálam is időszerű a csere, egyelőre infókat gyűjtök. Ezek a fotók elég meggyőzőek.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. iPhone XR - nagyon, nagyon szupernek tűnik, és kb szebbek a képek, mint a valóság, ezt mondjuk nem tudom, hogy csinálja:)

      Törlés