2019. szeptember 8., vasárnap

call me

Jöttem haza valahonnan valamelyik este, épp a villamoson ültem a rakparton, nagyon szeretek onnan nézelődni. Egyszer csak megpillantottam a a villamossal párhuzamosan haladni egy olyan autót, mint Barnié, és ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy tényleg ő az, de ő nem látott engem. Azonnal benyúltam a zsebembe, hogy felhívjam, és ahogy ránéztem a telefonomra, láttam, hogy a lehalkított iPhone képernyője egy hívást mutat: ő hívott. Felvettem, mondta, hogy eszébe jutott, hogy hátha mostanában jövök haza a vilivel, és hát tényleg. Épp a Batyira futottunk be, leszálltam, ő félreállt, és együtt jöttünk haza. 

Mi sokszor beszélünk napközben, nem azért, mert fontos közölnivalónk van, csak hogy halljuk egymás hangját, meg hogy képben legyünk, hogy milyen a másik napja. Főleg ő szokott hívni, még akkor is rámcsörög, ha a barátaival van. Én nem vagyok telefonálós típus, de megszoktam, hogy ha van egy kis szünetem, rácsörgök, és beszélünk egy percet, jó érzés picit együtt lenni így napközben párszor, ha már egész nap úgyis mindenki rohan a saját dolgai után. És sokszor van, hogy egyszerre gondolunk egymásra, mondjuk előveszem a telefonom, hogy felhívjam, és épp megszólal.

2 megjegyzés:

  1. Ez olyan jó, mi is gyakran így vagyunk. 15 év van mögöttünk és ebből 9 év házasság, de fontosnak tartom, hogy tudjam neki hogy telik a napja.

    VálaszTörlés
  2. Jaj ez nálunk is működik 17 év házasság után, de megmondom őszintén, azért néha picit sok(kkkk) mikor már 10x csörög a telefonom a "semmiért". :D Nálunk is inkább a férjem telefonál.

    VálaszTörlés