good things come to those who... I think they come to everyone

Mennyire elcseszi ez az enyhe, esős idő a karácsonyi hangulatot! Annyira láttam magunkat andalogni az összes budapesti karácsonyi vásárban, meg kesztyűben forró teát inni valami gyönyörű kilátásos helyen, de hát kinek van kedve szarrá ázni ebben az időben? 

Ma azért mentünk a wampra, mert lvan egy bőr oldaltáska csomó színben, amit már régóta nézegetek magamnak is, de aztán kaptam nagyon hasonlót napsárgában, és imádom. Barni anyukájának nagyon tetszik a táskám, és a múltkor eszembe jutott, hogy mennyire jó lenne neki valamelyik wampos darab, gyönyörű, bőr, pont jó méretű, biztosan nagyon értékelné, tippeltem is az egyik színre. Ezért ma elvittük őt körülnézni, és anélkül, hogy mondtuk volna neki, hogy mire gondoltunk, egyből megfogdosta ezeket a táskákat, amikor odaértünk a standhoz, és végül mikor mondtuk, hogy nincs mese, választania kell karácsonyra egyet, arra az olíva színre bökött rá, amire én is gondoltam, hogy illene hozzá. A végén megölelt, hogy mennyire kedves tőlem, hogy így kitalálom, hogy minek örülne, de szerintem mi eléggé hasonlóak vagyunk egy csomó mindenben, nem volt olyan nehéz. Olyan elképesztően cuki mindkét fiával, meg igazából velem is, nagyon szeretjük egymást, azt szeretném, ha minél boldogabb lenne, és egy szép bőrtáska a minimum, amit megérdemel. 

Amúgy ma is náluk ebédeltünk, kaptam töltött káposztát, amire már vagy két hete csorgatom a nyálam (és volt mellé laktózmentes tejföl, mert mióta együtt vagyunk Barnival, mindig azt vesznek, hátha beesek enni valamit, pedig gondolhatjátok, ez nem olyan gyakran esik meg), és aztán annyi kaját csomagoltak nekünk, hogy már most látom, hogy nem kell majd főznöm dec. 26-ig. Egyébként bevásároltunk, vettünk egy kis fát és fel is díszítettük. 

Holnap lesz a második évfordulónk, két éve volt az első tinder-randink a Nyugati órája alatt. Borzasztóan nem volt kedvem találkozni, nyűgös voltam és kedvetlen, már ami a randit illeti, írtam is a vonaton Katának, hogy majd csak letudom valahogy (itt az utolsó néhány posztban van némi lenyomat:  https://molnarilonka.blogspot.com/2017/12/). Még most is emlékszem, ahogy megláttam, épp telefonált, meg aztán a suta beszélgetésünkre, ahogy elsétáltunk a Kis Parázsig. Nagyon jó emlékek ezek, és olyan közelinek tűnnek még mindig, pedig ATYAÉG mennyi minden történt velünk, köztünk azóta. Otthon vagyok mellette, semmi kérdés nincsen bennem, nincsenek drámák, játszmák, kimondatlan dolgok. Mondjuk nekem kellett az a fél év a pszichológusnál,hogy ebbe a kapcsolatba így bele tudjam magam engedni, és mindig hálás leszek a  doktornőnek, hogy segített elhinni, hogy lehet engem nagyon szeretni a hibáimmal, meg mindennel együtt, és nem kell együtt élnem a félelemmel, hogy ő teljesen váratlanul kilép az életemből egyik napról a másikra, mint anno az exférjem. Egyébként Barni barátai azt mondják, hogy annak ellenére, hogy mi nagyon máshonnan jövünk, nagyon hasonlóak vagyunk, és én is ezt látom, legalábbis a természetünk ugyanolyan. Összeillünk.

Nekem a sógornőm apukája a háziorvosom, és a múltkor, mikor beteg voltam, hazavitte a táppénzes papíromat, mert tudta, hogy csak este tudok elmenni érte. Viszont nem voltam még jól, ezért Barni egyedül ment el érte. Mikor odaért, a Doki még nem ért haza, és a felesége beengedte őt, hogy bent várja meg. Utána pár nappal beszéltem a bátyámmal, és mesélte, hogy az anyósa áradozott Barniról, hogy mennyire kedves, udvarias, jó fej és jóképű is. Én meg csak somolyogtam, hogy hát igen, ezek a jelzők mind teljes mértékben igazak rá. Szerencsés vagyok.