záróra

Fú, azért az utóbbi pár nap kimerített. 27-28-án Bécsben voltunk, odafelé Parndorfban feltöltöttem a The Body Shop meg a Rituals készleteimet, meg vagy 2 évnyi dilemma után  (Barnit már őrületbe kergettem ezzel, ha 100 edzőcipőt nem próbáltam fel időközben, akkor egyet sem) VÉGRE lecseréltem az imádott, még New Yorkban vett Nike tornacipőmet egy új, szintén Nike, meseszép példányra. Bécsben elfoglaltuk a szállást, majd sétáltunk, ettünk, nézelődtünk, nagyot aludtunk, majd másnap kb ugyanez a program, délutáni hazautazással. 

29-én reggel voltam edzeni, amikor is kiderült, hogy az új, csodálatosan gyönyörű edzőcipőm feleannyira sem kényelmes, mint a régi, széttaposott, 10 éves Nike-m, sőt, kissé töri a sarkam, pedig nem kicsi. Még reménykedem. Délután Pilla és a pasija jöttek társasozni, sütöttem túrós pogácsát de nagyon nem lett jó, és nem értem miért - Vácon csukott szemmel is a legfinomabb túrós pogit tudtam sütni, itt viszont, ezzel a hiper-szuper sütővel még sosem sikerült jól. Végül nem társasoztunk, csak dumáltunk. 

30-án reggel elmentünk Annával és Juccal Pasarétre jógázni, az nagyon jó volt, aztán este a szokásos Jazz&Bass buli volt az Ankertben, amit a barátaink szerveznek, és ahol a barátaink dj-znek minden évben. Nem voltam túl lelkes, de aztán pár embert felhívtunk előtte hozzánk, és az nagyon jó hangulatú volt, utána már volt kedvem a bulihoz is. Kb hajnal 2-ig lötyögtünk, zseniálisak voltak a zenék és jól is éreztem magam, de akkor mondtam Barninak, hogy nekem elég volt, hívtunk egy taxit és hazajöttünk. 

Másnap a gondolatától is sírni tudtam volna, hogy szilveszter van, gyűlölöm a kényszeredett bulizást, az egekben van a vérnyomásom minden egyes petárda durranástól, nekem az év utolsó napja sokkal inkább szólna egy csendes, nyugodt befelé fordulásról. De aztán csak csináltam egy adag mákos gubát, és este 9 körül átmentünk a barátainkhoz, akiket nagyon szeretek, és ami amúgy tök jó volt, mert betakaróztam a kanapén, dumcsiztunk, és még kajáért meg italért se nagyon kellett felkelnem, mert Barni mindent hordott oda hozzám. 2-kor megint mondtam, hogy én ennyire voltam hitelesítve, búcsúztunk és leléptünk. Hogy engem az ilyen mennyiségű szociális élet mennyire merít le, azt talán jól mutatja, hogy mikor hazaértünk, nem bírtam megszólalni, és nem bírtam elviselni, hogy Barni hozzám érjen, vagy bármilyen interakciót megpróbáljon kiváltani belőlem, nagyon rossz volt, és nyilván neki is szörnyen rosszul esett, hiszen mi amúgy búgó galambok vagyunk mindig. De aztán lefeküdtünk, kialudtam magam, jobban lettem, és csodálatos volt a tudat, hogy egész nap semmit nem kell csinálnunk. Fetrengtünk egy csomót a kanapén, meg megnéztünk jó pár részt a Witcher-ből, ami borzalmasan szar, de így január 1-re pont jó volt. 

Én nagyon szeretem az év elejét, mert tiszta lapnak érzem, akkor is, ha nem fogadok meg semmit, és nem számítok nagy változásokra. És nagyon jó érzés volt, hogy csikorgós hideggel és gyönyörű, csillogó napsütéssel nyitott 2020, pont, ahogy én elképzelek egy új kezdetet. Ráadásul most tudom, hogy elképesztő évünk lesz, 2019 is a mi évünk volt, de 2020 lesz csak igazán az.