2020. május 7., csütörtök

good things

Most nagyon vidám vagyok, egy csomó jó dolog történt, mégpedig


  • kedden (?) Terivel sétáltunk egyet a Pasaréti tér környékén, megnéztük a Napraforgó utcát, ahol azok a csodaszép bauhaus házak vannak, meg még lófráltunk egy kicsit. Utána ettünk egy fagyit a Fragolában, én pisztácia-mangót, és majdnem meghaltam, olyan finom volt, csak sajnos elég kicsik az adagok. Utána Barni eljött értem, és vele is kellett egy adagot enni. 
  • szerdán Pillával találkoztam délután, és a Margitszigeten sétáltunk meg dumcsiztunk, és hálát adtam az égnek, hogy vittem sapit, mert olyan hideg orkán fújt, hogy időnként azt hittem, megfagyok. Hazafelé villamosoztam, kb két hónapja először, nagyon furcsa a tök üres villamos, meg én a maszkomban. 
  • szoktuk azt csinálni, hogy ha látok valami számomra ismeretlen szép helyet a FB-on vagy bárhol, átküldöm Barninak, hogy menjünk el oda, és így mentünk ma el a Gellért hegyre. Persze a Citadellát ismertem, de ma a Filozófusok kertjétől indultunk (ott például még sosem jártam), és végigjártuk a kis ösvényt a hegy oldalában egészen a Gellérthegyi nagyrétig. Csodaszép volt a kilátás és gyönyörű az idő, a végén meg fetrengtünk a napon a réten - teljesen feltöltődtem. 
  • sikerült a kisbébit Barni nevére iratni, nem a mi kerületünkben, de asszem, mindegy is. 
  • sütöttem aranygaluskát vaníliasodóval. Szokásomhoz híven összemixeltem 3 receptet, mert egyikkel sem voltam megelégedve, plusz anyukámat is felhívtam némi asszisztenciáért, és annak ellenére, hogy nincsen nagy tapasztalatom a kelt tésztákkal, nagyon jó lett, csak rengeteg, két kisebb tepsinyi. Így Barni szüleinek meg több barátunknak is küldtünk belőle. 
  • lehet, hogy most extra sok endorfint termel a terhesség miatt a szervezetem, de nagyon optimista vagyok a vírushelyzetet illetően. Azt vízionálom, hogy szépen, lassan lecseng a dolog, és teljesen joggal lazítunk, lassan pedig visszatér az élet - ha nem is a régi kerékvágásba, de a mostaninál egy sokkal élhetőbb világba térhetünk vissza hamarosan. Jó lenne. 
  • és a terhességet is nagyon élvezem. Ma egész nap dugdosta kifelé a nem tudom melyik kis testrészeit a babánk, kis dudorok hullámoznak a hasamon itt-ott, és ezt nagyon-nagyon cukinak találom. 
  • nagyon tetszik a frissen vágott hajam, totál kipihent a képem, és még mindig csak +7kg-nál tartok. 
  • holnap megyek a 30.heti ultrahangra, és nagyon várom. 

6 megjegyzés:

  1. I hope so! https://www.youtube.com/watch?v=baNehjl8RzU

    VálaszTörlés
  2. A hullámzó mozgás meg a kis dudorok..awww, mi is annyira imádtuk <3
    Szülés után az első 1-2 éjszaka néha azt hittem,hogy még érzem..

    VálaszTörlés
  3. Olyan nehéz nem írni vmi anyásat:-) De visszafogom magam, nem kismama blog.

    VálaszTörlés
  4. Az üresvillamosos-maszkos részt kivéve ez már egészen úgy hangzik, mintha a járvány utáni szebb világban élnénk. ☺

    Aranygaluskából pedig nem lehet eléggé rengeteget sütni soha. 😍

    VálaszTörlés